Dan Brown rajongói örülhetnek, ugyanis már készül a simán csak Langdon című sorozat, amiben az amerikai bestseller szerző egy eddig megfilmesítetlen történetet dolgozzák át a kisképernyőre, természetesen Robert Langdon professzorral a középpontban.
A Dan Brown regényekből ismert Robert Langdon szimbólumkutatóval mozgóképen először 2006-ban, A Da Vinci-kód című filmben találkozhattunk, majd három évvel később az Angyalok és démonokban, utoljára pedig a Magyarországon forgatott Inferno című alkotásban, aminek jó eséllyel már sosem lesz folytatása Tom Hanks-szel a főszerepben.
Erre enged következtetni az is, hogy Langdon címmel már készül egy sorozat, középpontban a professzorral, a szériát pedig az amerikai NBC csatorna rendelte be. A széria sztorija Az elveszett jelkép című regényen fog alapulni. Bár a Robert Langdon-kötetek közül kétségkívül ez kapta a legkedvezőtlenebb kritikákat, mi azért bízunk benne, hogy a képernyőn jobban fog működni a történet, ami röviden így foglalható össze: főhősünk komoly kihívással találja szemben magát, miután elrabolják mentorát, Peter Solomont, a híres filantrópot és szabadkőművest. A professzor Washingtonba utazik, ahol egyetlen éjszaka áll rendelkezésére, hogy megfejtse a szabadkőművesek legfontosabb szimbólumait, így mentve meg a barátját.
[tds_note]A Cursed a következő Netflix-sorozat, amit biztos nézni fogunk.[/tds_note]
Bár Langdon karaktere sokak számára elképzelhetetlen Tom Hanks nélkül, már most érdemes elkezdeni megbarátkozni a gondolattal, hogy a fiatal(abb) professzort Ashley Zukerman (nyitóképünkön) fogja alakítani, akit legutóbb az Utódlásban láthattunk, előtte pedig olyan sorozatokban kapott komolyabb szerepeket, mint például a Designated Survivor vagy a Terra Nova. A forgatókönyvet Daniel Cerone írja, a munkálatokban pedig Dan Brown is részt vesz – hogy ez jó vagy sem, azt valószínűleg csak az első részek megtekintése után fogjuk megtudni.
Az eddig napvilágra került információk szerint lesz némi különbség a könyv és a sorozat között: az egyértelmű, hogy ezúttal egy fiatalabb szimbólumkutatót kapunk, továbbá az alkotók az eredeti sztori időrendjét is megkavarják picit (ahogy azt a nagyjátékfilmek esetében is tapasztalhattuk). Hogy a széria pontosan mikor kerül a képernyőkre, azt egyelőre nem tudni, de mi már kiváncsian várjuk mi sül ki Langdon következő mozgóképes kalandjából.
[sc name=”facebook” ]