Megvan, ki lesz az új Batwoman

Május végén derült ki, hogy Ruby Rose színésznő otthagyja a The CW csatornán futó Batwoman sorozatot, a szériát gyártó stúdió pedig szinte azonnal új főhős keresésébe kezdett. Mostanra meg is találták az utódot, aki nem más, mint Javicia Leslie, akit korábban a God Friended Me című sorozatban láthattak a nézők.

Ahogy arról korábban már írtunk, Javicia Leslie nem a Ruby Rose alakította Kate Kane szerepét veszi át, hanem egy teljesen új hőst fog alakítani, akinek a neve Ryan Wilder. A karakterről jelenleg annyi tudható, hogy korábban drogfutárként dolgozott, és évek óta kerüli a rendőrséget. A széria kezdetén egy kocsiban él a növényével, és a hivatalos bejelentés úgy jellemezte a Javicia Lelsie által életre keltendő új főhőst, hogy ha kell, tejet lopna egy kóbor macskának, viszont emellé képes bárkivel végezni puszta kézzel. A leendő Batwoman a legveszélyesebb típusú harcos: magasan képzett, de fegyelmezetlen. Ryan emellé nyíltan leszbikus, igazi atléta, nyers és szenvedélyes. Nem egy tipikus szuperhős típus.

Az alkotók emellé korábban már azt is elhintették, hogy a karakter eleinte nem feltétlenül lesz alkalmas maszkos igazságosztónak, és kiderült az is, hogy nem csupán egy második évadra, hanem jóval hosszabb távra terveznek a Batwoman-szériával, és a most bejelentett új főszereplővel. A széria 2021. januárjában tér vissza a képernyőkre, és mi már nagyon kiváncsiak vagyunk, hogy a főhős lecserélését követően milyen irányt vesz a sorozat.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ford

Ford

Politikailag nem feltétlenül korrekt kocka. Kedvenc szuperhős karaktere: Peter Griffin.

Ezeket olvastad már?