Jópofa animációs komédiának ígérkezik a Star Trek: Lower Decks

A kifejezetten felnőtteket célzó Star Trek: Lower Decks animációs sorozathoz megérkezett az első előzetes, ami alapján bátran állítható, hogy egy meglehetősen jópofa és humoros széria érkezik a képernyőkre idén augusztusban.

Bár a Star Trekről már rengeteg bőrt lehúztak, az augusztusban érkező sorozat kicsit más lesz, mint amit az elmúlt évtizedekben megszokhattunk. A felnőtteknek szánt animációs széria főszereplői ezúttal nem a föderációs űrhajó parancsnoki hídjának tagjai lesznek, hanem azok, akik az alsóbb fedélzeteken teljesítenek szolgálatot. Az itteni személyzetnek a mindennapos, és hősiesnek vagy úttörőnek nem nevezhető munka mellett – mint amilyen a szemétürítés –, még az űrben rájuk leselkedő veszélyekkel is meg kell birkózniuk.

Az előzetes alapján nekünk rögtön a Rick és Morty ugrott be, ami részünkről elég jó hír, hiszen nagy rajongói vagyunk a részeges tudós és a kelekótya unokája eszement kalandjainak. A hasonlóság ráadásul nem a véletlen műve, hiszen az új Star Trek animációs sorozat írója Mike McMahan, aki a Rick és Morty és a Solar Opposites című szériáért is felel – előbbit íróként és producerként, utóbbit ötletgazdaként jegyzi.

A Star Trek: Lower Decks a CBS saját streaming platformján, az All Accessen debütál augusztus 6-án, és hetente érekznek majd az újabb és újabb részek. A szolgáltatás hazánkból ugyan nem elérhető, ez ugyanakkor koránt sem jelenti azt, hogy valamelyik másik platform (a Netflix, vagy épp az HBO GO) nem vásárolja meg az európai sugárzás jogait.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ford

Ford

Politikailag nem feltétlenül korrekt kocka. Kedvenc szuperhős karaktere: Peter Griffin.

Ezeket olvastad már?