A farkas gyermekei: bitang jónak tűnik Ridley Scott sci-fi sorozata

Ha Ridley Scott készít valamit, arra mindig odafigyel a világ. Az idén 83 éves rendező nagyon jól tartja magát, és nem úgy tűnik, hogy nyugdíjba akarna vonulni: egyszerre több projekten is dolgozik, és ezek egyike a kifejezetten izgalmasnak ígérkező A farkas gyermekei (Raised by Wolves) című sorozat.

A Farkas gyermekei története szerint egy rejtélyes bolygón az emberek kolóniáját a vallási különbségek rombolták szét, és két droid (Amanda Collin és Abubakar Salim) kapja a feladatot, hogy neveljenek fel három gyereket. Eközben Marcus (Travis Fimmel) – aki a Föld pusztulása után menekült az idegen bolygóra – a feleségével és gyermekével próbál új életet kezdeni ugyanezen a planétán. Érdekesség, hogy az előzetest figyelve feltűnhet, hogy a sorozat A három kismalac című meséből építkezik.

https://www.youtube.com/watch?v=nAg6RTQEfeM&feature=emb_logo

Az előzetes mellé már kaptunk magyar premierdátumot is: A farkas gyermekei szeptember 4-én érkezik az HBO GO streaming szolgáltatás kínálatába, és később elérhető lesz a hagyományos HBO műsorán is. Amit még érdemes tudni, hogy a tíz részes szériának csak az első két epizódját rendezte Ridley Scott, a további nyolc részt négy másik rendező (Luke Scott, Alex Gabassi, Sergio Mimica-Gezzan, James Hawes) jegyzi.

Még több sorozat:

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ford

Ford

Politikailag nem feltétlenül korrekt kocka. Kedvenc szuperhős karaktere: Peter Griffin.

Ezeket olvastad már?