A Sony magyar idő szerint szeptember 16-án este 10-kor tartotta a PlayStation 5 Showcase nevű online eseményét, aminek keretében nemcsak a PlayStation 5 ára és megjelenési dátuma derült ki, de számos játék is előtérbe került, és ezek közül az egyik legérdekesebb a Hogwarts Legacy, ami a Harry Potter-könyvekből jól ismert Varázsvilágban játszódik, méghozzá az 1800-as években.
A 2021-ben érkező Hogwarts Legacy videójátékról jelen pillanatban még nagyon keveset tudni, csupán az tűnik száz százalékig biztosnak, hogy az Avalanche fejlesztőcsapat dolgozik rajta, és egy külső nézetes akció-szerepjáték lesz, ami az 1800-as évekbe repít vissza minket. Bár a játékot a PlayStation 5 online eseményén mutatták be, de a varázslós kaland elérhető lesz PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Xbox Series X-re és és PC-re is. És hogy nagyjából mire számíthatunk? Arra az alábbi előzetes ad meglehetősen ígéretes választ.
A kedvcsinálóból kiderül többek között, hogy ifjú varázslóként vagy boszorkányként kezdünk a Roxfortban (a karakterünket jó eséllyel mi magunk alkothatjuk majd meg), aminek bejárhatjuk minden zegét és zugát, különböző órákon vehetünk részt, elsajátíthatjuk a varázslás és egyéb praktikák alapjait, de a történet és a játékmenet nem korlátozódik az intézmény falai közé. Az iskola mellett kiszabadulhatunk a vélhetően szabadon bejárható világba is, ahol varázslatos kalandokba keveredhetünk, és a saját szájízünk szerint formálhatjuk a hősünk képességeit.
Az előzetes alapján a Hogwarts Legacy lenyűgözőnek tűnik, és nemcsak a grafika, de a ránk váró lehetőségek okán is. Nagyon úgy fest, hogy ezzel a játékkal valóra válik minden Harry Potter-rajongó álma, végre szabadon elmerülhetünk J. K. Rowling univerzumában. A magunk részéről alig várjuk, hogy még több információ napvilágot lásson, és nagyon bízunk benne, hogy 2021 őszén tényleg megjelenik a játék, nem lesz csúszás a fejlesztésben.
Még több Harry Potter:
- A magyar Harry Potter, amiről sokan hitték, hogy Rowling írta
- Öt Harry Potter-szereplő, akinek beszédesebb a neve, mint gondolnád
- Újabb öt Harry Potter-szereplő, beszédesebb névvel, mint gondolnád
- Hat Harry Potter karakter, akik teljesen kimaradtak a filmekből
- Hét újabb Harry Potter karakter, akik kimaradtak a filmekből
[sc name=”facebook” ]