A DC képregényuniverzum egyik legnépszerűbb szupergonosza, Batman legádázabb ellenfele jövő tavasszal önálló képregényt kap: 2021 márciusában érkezik a szimplán csak The Joker című, havonta új részekkel jelentkező sorozat.
A pszichopata bohóc figurája a Batman képregény első számában bukkant fel még 1940-ben, és az eltelt évtizedek folyamán Joker a DC képregények egyik legnépszerűbb szupergonosza lett, nem mellesleg valóságos popkulturális ikonná nőtte ki magát, több ízben felbukkant a mozgóképes adaptációkban is, sőt 2019-ben saját filmet kapott Joaquin Phoenix főszereplésével. Hogy mi tette a karaktert ennyire népszerűvé, azt hosszú-hosszú órákon keresztül lehetne fejtegetni, és talán nem túlzás azt állítani, hogy a kitalált figura soha nem volt még olyan népszerű, mint napjainkban.
Talán ennek is köszönhető, hogy az őrült bűnözőzseni hamarosan önálló képregénysorozat kap, méghozzá James Tynion IV író és Guillem March rajzoló tolmácsolásában. Tynion a frissen bejelentett széria kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a történet kezdetben az idén megjelent The Joker War utóhatásait meséli el, és bár a képregény lapjain megtartják a karakter védjegyeinek számító tulajdonságokat, de ettől függetlenül váratlan és izgalmas megközelítésre számíthatnak az olvasók. A nemes egyszerűséggel csak The Joker címmel debütáló sorozat első száma 2021. március 9-én jelenik meg, és havi rendszerességgel érkeznek majd újabb füzetek.

Érdekesség továbbá, hogy nem ez az első alkalom, hogy Joker saját képregénysorozatot kap: a legendás író és szerkesztő, az idén elhunyt Dennis O’Neil 1975-ben már megpróbálkozott egy hasonló projekttel, de a széria nem volt hosszú életű, hiszen kilenc szám után megszüntették. Az immár 45 éves sorozat 2019-ben lett újra kiadva, a korábban be sem fejezett tizedik számmal kibővítve, amit a korabeli vázlatok alapján véglegesítettek a DC Comics munkatársai. Ezek után kiváncsiak vagyunk, hogy a most bejelentett, amúgy ritkaság számba menő szuperbűnözős állandó (ongoing) sorozat vajon hány számot fog megérni.
[sc name=”facebook” ]