Végre hivatalosan is bemutatkozott a LEGO 10295 Porsche 911 Turbo & 911 Targa névre hallgató készlet, amiből természetesen a legendás jármű két verziója lesz megépíthető.
A készlet összesen 1458 alkatrészt számlál, amiből az 1970-es és 1980-as évek klasszikus Porsche 911 modellje lesz megépíthető, méghozzá 911 Turbo változatban a hátán lévő ikonikus spoilerrel, illetve 911 Targa variánsban, lehúzható tetővel. A szett február 16-tól lesz elérhető a LEGO VIP tagok számára, mindenki más pedig március 1-től csaphat le a készletre, méghozzá 130 eurónak megfelelő összegért, tehát itthon valahol 46 ezer forint környékén várható az ára.
A LEGO Porsche 911 szerintünk csodás lett, tipikusan olyan szett, amire a megjelenés napján, gondolkodás nélkül lecsap az ember, és fejben már oda is képzeltük a közelmúltban megjelent Ford Mustang és a Fiat 500, illetve a korábbi Creator Expert járművek mellé.

Érdekesség, hogy a korábban kiszivárgott információk mind igaznak bizonyultak, egyetlen részletet kivéve: a LEGO 10295 dobozáról ugyan eltűnt a Creator Expert jelölés, és a Porsche 911 is megkapta a felnőtteknek szánt készletek egyendizájnját, ugyanakkor nyoma sincs annak, hogy a jármű a korábban pletykált Vehicle Collection része lenne – ami arra utal, hogy a dán játékgyártó (egyelőre) nem is tervez ilyen brand alatt készleteket kiadni.


Akik február 16-tól a hivatalos webshopban megrendelik a LEGO 10295 Porsche 911 Turbo & 911 Targa készletet, azok ajándékként nem egy másik szettet kapnak, hanem az Owners Pack névre keresztelt extra csomagot, amiben helyet kap egy tanúsítvány a vásárlásról, egy Porsche kártyatartó, és négy különböző kép, amelyeken korabeli Porsche 911 hirdetések láthatók. Mindez egy fekete, LEGO és Porsche logós fekete dobozban kap majd helyet. Amit viszont érdemes tudni: a jelenlegi információk alapján ez az extra csak a VIP tagoknak jár, tehát a március 1-től érkező megrendelések mellé a LEGO nem biztosítja a csomagot.

MÉG TÖBB LEGO:
- Hivatalos képeken a LEGO Star Wars 75302 Imperial Shuttle
- Megépítettük a legújabb The Mandalorian LEGO készletet
- Összeraktuk a Szellemlovassal érkező új Marvel LEGO-t
[sc name=”facebook” ]