Az HBO Max és a Discovery Plus összeolvadásával búcsút inthetünk annak, hogy a Warner Bros. mozifilmjeit mindössze 45 nappal a mozipremiert követően újrázzuk.
Sokakat szíven ütött, hogy az itthon csak márciusban indult HBO Max streamingszolgáltató 2023 nyarán megszűnik, és egy új szolgáltatás veszi át a helyét. David Zaslav, a Warner Bros Discovery újonnan kinevezett vezérigazgatója bejelentette, hogy egy közös platformot fognak létrehozni, amelyben a HBO Max és a Discovery Plus tartalmai kapnak helyet. Zaslav szerint ez utóbbi felület jobb technológiai háttérrel rendelkezik, és az új szolgáltatás alapját fogja képezni, amire azért van szükség, mert az HBO Max ugyan versenyképes funkciókkal bírt, de voltak teljesítménybeli és felhasználói problémái.
Talán mondanunk sem kell, hogy az összeolvadás az előfizetőkre is kihat majd, elég csak arra gondolnunk, hogy az elmúlt időszakban több jelentősebb produkció is szőrén szálán eltűnt az oldalról, többek között a magyar gyártású A besúgó és a Martin Scorsese által jegyzett Bakelit is. Mit kiderült, a változtatással együtt jár az is, hogy a Warner-filmek nem fognak 45 nappal a mozipremiert követően a streamingen landolni, ennél ugyanis valamivel komplikáltabb lesz a dolog.
A Collider arról ír, hogy a cég egyesével dönt majd arról, hogy az adott film mikor debütálhat a streamingfelületen. A nemrég bemutatott Elvis-filmet például már érinti a változás, így jelenleg nem is tudni, mikor lesz streamingen is nézhető a rock and roll királyának élettörténetét bemutató produkció.