Egy jó kis görkoris diszkó a hétvégére?

Budapesten egyre többen fedezik fel újra a görkorcsolyázás élményét. Azonban még mindig kevés az olyan tér és utca, ahol felhőtlenül lehet róni a köröket, pedig az erre való igényt mi sem igazolja jobban, mint az, hogy a Budapest Tuningra a 84 közül három pályázat is érkezett a témában.

[tds_warning]Augusztus 27-én egy estére görkoris diszkóvá alakul a Sirály sétány a MOM Kulturális Központ előtt – zenével, fényfestéssel és oktatással.[/tds_warning]

A Budapest Roller Discot három hazai görkoris közösség valósítja meg a Budapest Tuning pályázat keretén belül; a szervezők célja, hogy akár teljesen kezdők is becsatlakozhassanak a programba, melyet korcsolyabérléssel és egy alapozó workshoppal is támogatnak.

Görkoris diszkó
Fotó: Kunyó Hajnalka

DJ Suhaid és HuskyJoe 17:00 órától egészen 22:00 óráig pörgetik majd a lemezeket, gondoskodva az autentikus kerékalávalóról. 20:30-korSkatedance bemutatót tartanak a budapesti kétsoros görkoris kultúra képviselői – tőlük is lehet majd lépéseket ellesni. Az este további különlegessége lesz a szomszédos MOM Kulturális Központ homlokzatára és a Gesztenyés-kert lombjaira vetített fényfestés. Aki tehát szereti a jó zenét, a mozgást és a jó arcokat, annak mindenképp ott a helye augusztus utolsó szombatján a szabadtéri Budapest Roller Discoban! A program ingyenes.

Ha esetleg nem tudod, milyen lehet egy görkoris diszkó, egy biztos, ennél:

sokkal menőbb 🙂

[ads_color_box color_background=”#accae3″ color_text=”#444″]

PROGRAM

17:00-19:30 DJ Suhaid

19:30-22:00 DJ Husky Joe

20:30-től Skatedance bemutató a budapesti kétsoros görkoris kultúra képviselőitől

[/ads_color_box]

Bővebb infó az eseményben: https://fb.me/e/29vXns4XQ

A Budapest Roller Disco a Budapest Tuning program keretében, a Budapest Brand nZrt-vel együttműködésben valósul meg.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ford

Ford

Politikailag nem feltétlenül korrekt kocka. Kedvenc szuperhős karaktere: Peter Griffin.

Ezeket olvastad már?