Leépítéseket tervez a Mickey egeres vállalat

A munkaerő-felvétel befagyasztása mellett döntött a Disney vezetősége, sőt leépítéseket is kilátásba helyeztek. 

Bob Chapek, a Disney ügyvezető igazgatója egy, a dolgozóknak küldött céges levelében arról írt nemrégiben, hogy költségcsökkentést tervez a cég, melynek eredményeképp létszámcsökkentésre is sor fog kerülni. „Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy ez nehéz ügy lesz sokotok és csapatotok számára” – írta Capek. „Nehéz és kényelmetlen döntéseket kell hoznunk. De ez az, amit a vezetés megkövetel, és előre is köszönöm, hogy kitartotok ebben a fontos időszakban.” Chapek a levélben arról is írt, hogy csak a leglényegesebb üzleti utakat engedélyezik majd a vezetőség számára, korábban pedig arról adott hírt a cég, hogy a tartalomgyártás területén is költségcsökkentés várható.

A Disney a napokban tette közzé harmadik negyedéves pénzügyi jelentését, amelyből kiderült, hogy nem teljesítettek valami fényesen, továbbra is veszteséges a cég működése. Ugyan a streaming előfizetői számát tekintve szépen gyarapszanak, bevétel szintjén még messze elmaradnak a vártaktól: mintegy 1,5 milliárd dolláros veszteséget könyvelt el a vállalat a harmadik negyedévben.

Az elmúlt hetekben nagy elbocsátási hullám kezdődött több nagyvállalatnál, különös tekintettel a Szilícium-völgy techcégekre. A Facebook, az Instagram és a WhatsApp anyacége, a Meta például 11 ezer dolgozójának mondott fel az elmúlt héten.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Éva

Éva

Szerintem Harry Potter simán lenyomná Zsákos Frodót. Samuval és Trufáékkal együtt is akár.

Ezeket olvastad már?