Különleges, új kiadásban olvasható Charles Dickens Szép remények című klasszikusa

Remek karácsonyi ajándék lehet Charles Dickens Szép remények című klasszikusának vadiúj kiadása, amely az Európa Könyvkiadó jóvoltából érkezett a könyvesboltok polcaira.

A Szép remények Charles Dickenstizenharmadik regénye, amely először sorozat formájában jelent meg az író All the Year Round című heti folyóiratában, 1860 decembere és 1861 augusztusa között. A történet főhőse az árva Pip, aki rossz természetű nővérével és megalkuvó sógorával él szerény körülmények között. Az ifjú egy alkalommal munkát kap a környéken élő milliomos asszonytól, akinek unokahúgát, Estellát kell szórakoztatnia. Pip szinte azonnal beleszeret a rideg szépségbe, ám szolgálataira nem sokáig tartanak igényt, így az eredeti tervek szerint kovácsnak áll sógora mellett. A szép reményű ifjú egy napon váratlanul hatalmas vagyonra tesz szert egy titokzatos jóakarója által, és úgy dönt, hogy Londonba utazik, hogy új életet kezdjen. Pipből hamarosan elegáns úriember válik, majd újra összehozza a sors Estellával, az elkényeztetett örökösnővel, akit világ életében szeretett.

Dickens egyik legtöbbre tartott regénye az Európa kiadótól megszokott új, igényes kiadásban érhető el újra Bartos Tibor fordításában. A regény 4 874 forintos kedvezményes áron rendelhető meg a kiadó hivatalos webshopjából.

charles dickens szép remények
Fotó: Európa Könyvkiadó

[tds_note]

Hivatalos fülszöveg:

„Mit tudom én, miért őrizgettem szép reményeim széltépte köntösének utolsó foszlányát! De mondd, ki ezt olvasod, miért mented te is veszett fejsze nyelét, miért kapaszkodol kétségbeesetten a tegnapba, a múlt hétbe, a tavalyba?”

Charles Dickens emberismerete, kor- és karakterábrázolása, valamint humora kimagasló a világirodalomban. Jelen regénye 1861 óta rabolja el olvasói szívét.

[/tds_note]

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Éva

Éva

Szerintem Harry Potter simán lenyomná Zsákos Frodót. Samuval és Trufáékkal együtt is akár.

Ezeket olvastad már?