Ropogósra sült fűszeres krumpli

Ugyan a tepsiben sült ropogós burgonya elkészítése valamivel időigényesebb, mint a hagyományos, olajban sült változaté, de megéri a bíbelődést. 

A klasszikus, bő olajban sült krumpli a legnépszerűbb köretek egyike, igazi bűnös élvezet, amely gyorsan megvan, és általában senki sem panaszkodik, ha az asztalra kerül. A tepsiben sült változat ennél egészségesebben is kivitelezhető, ugyanis nincs szükségünk nagy mennyiségű olajra az elkészítéséhez, ugyanakkor kicsit időigényesebb is, bonyolultnak persze még így sem nevezhető: csupán azt fontos észben tartani, hogy ha igazán finom krumplit szeretnénk, a sütés előtt érdemes megfőzni a zöldséget.

2 kg krumpli
0.5 dl olívaolaj
1 csokor petrezselyem
só, bors
chili

A burgonyát meghámozzuk, 2-3 cm-es kockákra vágjuk, majd bő, sós vízben szinte puhára főzzük (körülbelül 25-30 perc alatt érjük el a kívánt állagot). Míg a krumpli fő, az olívaolajat kikeverjük a felaprított petrezselyemmel, a sóval, a borssal és ízlés szerint chilit is rakunk bele.

Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, majd elrendezgetjük benne a krumplikat. Az sem baj, ha egymás helyén-hátán vannak a zöldségek.

A krumplikat ezután alaposan megkenjük a fűszeres olajjal, majd 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és körülbelül 20-30 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, ha a burgonyák már egy egészen picit megpirultak.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Éva

Éva

Szerintem Harry Potter simán lenyomná Zsákos Frodót. Samuval és Trufáékkal együtt is akár.

Ezeket olvastad már?

Napszemüveg választási tanácsadó

Így válasszuk ki a tökéletes napszemüveget a nyárra

A káros UV-sugárzás nemcsak kellemetlen irritációt okozhat, hanem hosszú távon komoly szemkárosodáshoz is vezethet. A megfelelő napszemüveg kiválasztása ezért nem csupán divatkérdés, hanem elengedhetetlen a szemünk egészségének megőrzéséhez.