Kedvenc nagyireceptünk: majonézes burgonyasaláta

Van az úgy, hogy nem szükséges újítani, finomítani, csak el kell készíteni a hagyományos, jól bevált receptet. A majonézes burgonyasaláta is pont ilyen.

Vannak, akiknek a karácsony nem karácsony forró halászlé, szaftos töltött káposzta és porcukros bejgli nélkül. Ami a köreteket illeti, itt is szép számmal akadnak olyanok, akik a hagyományos ízekre esküsznek, és párolt lilakáposztát, francia salátát vagy majonézes burgonyasalátát tesznek az ünnepi asztalra. Utóbbinál talán nincs is népszerűbb karácsonyi köret, ami érthető is: remekül illik rántott és sült fogásokhoz, önmagában is isteni finom, ráadásul az elkészítése sem különösebben macerás. Csupán arra érdemes figyelni, hogy hűtőszekrényben legalább egy-két órát hagyjuk összeérni az ízeket.

1 kg krumpli
2 db hagyma (lilahagyma lehetőleg)
5 dl tejföl
3 dl majonéz
1 ek mustár
fél citrom leve
só, bors
cukor

A krumplit alaposan megmossuk, majd héjában megfőzzük.

Míg a krumpli fő, elkészítjük a majonézes krémet. A tejfölt összekeverjük a majonézzel, a mustárral, belefacsarjuk a fél citrom levét, majd ízlés szerint sózunk, borsozunk és egy kevés cukrot teszünk bele. Közben a hagymát is karikákra vágjuk.

Ha a krumpli elkészült, megpucoljuk, majd megvárjuk, hogy kihűljön és karikákra felvágjuk.

majonézes burgonyasaláta
Nem csak köretnek, de másnapra egy könnyű reggelire is jó lehet.

Egy tálba belerakjuk a krumpli felét, megszórjuk sóval és a hagyma felével, majd a majonézes szósz felét is rákanalazzuk. Ezután jöhet a krumpli másik fele, majd a hagyma és végezetül a maradék majonézes szósz.

Érdemes pár órára behűteni, hogy az ízek jól összeérjenek.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Éva

Éva

Szerintem Harry Potter simán lenyomná Zsákos Frodót. Samuval és Trufáékkal együtt is akár.

Ezeket olvastad már?