Egy tapasztalt Java programozó munkájáért akár havi bruttó 2 millió forintot is ki kell fizetni, egy szenior felhőmérnök juttatásai pedig még ezt is túlszárnyalhatják, miközben saját bevallásuk szerint a fizetések mellett izgalmas feladatokat és rugalmas feltételeket keresnek és várnak el.
A Stylers információ-technológiai cégcsoport szakértői megnézték, mely területeken a legnagyobb a verseny a munkaerőért, melyek lesznek a közeljövő sztárszakmái és hogyan válaszolhatnak a vállalkozások a toborzásban jelentkező kritikus kihívásokra – márpedig a digitalizáció számunkra ma már élet-halál kérdés.
2023-ban is kaszálnak a programozók, de egyre fontosabb az üzleti szemlélet
A tavalyi felmérések szerint a legkiemelkedőbb kompenzációra továbbra is a szoftverfejlesztők számíthatnak (Full-stack Developer: bruttó 1,5-2 millió forint, Java Developer: bruttó 1,3-1,9 millió forint), de a Software Architect pozícióban a bruttó 2 millió forintot is meghaladhatja a havi fizetések összege, világosan látszik tehát az óriási igény a programozók- és programtervezők iránt. Egyre nagyobb a kereslet ugyanakkor az üzleti IT területen jeleskedő szakemberek iránt, hiszen a Data Scientist és Data Engineer állásokat is hasonló juttatásokért töltik be, de a legtöbbet mégis a Cloud Architect-ek kereshetik a hazai piacon. Ezért a tudásért versenyez tehát a legtöbb vállalat jelenleg, ugyanakkor az is látszik, hogy egyre több társterületről kapcsolnak be munkaerőt a cégek annak érdekében, hogy enyhítsék a kompetenciahiányt, miközben egy-egy új szemléletű kolléga vagy látásmód üzleti szempontból is nagyon kifizetődő lehet a bátran kísérletező szervezetek számára.
Van gyógyír a kritikus szakemberhiányra: kölcsönzés, átképzés és low-code
Általánosságban is jellemző, hogy a jövő munkaerőpiacának sztárjai rugalmasak, agilisak, jó alkalmazódóképességgel rendelkeznek és több szerepkörben is képesek helytállni – így van ez az IT területén is. Habár egy jól átgondolt képzési rendszerrel a cégek sikeresen küzdhetnek a szakemberhiány ellen a már meglévő munkavállalók fejlesztésével, a speciális tudást, különböző programnyelvek ismeretét és több éves tapasztalatot igénylő feladatoknál természetesen ez az út nem járható. Megoldás azonban itt is van: egyre népszerűbb opció a projektalapon kölcsönzött fejlesztők bevonása (team augmentation), sőt, akár egész csapatok is csatlakozhatnak átmenetileg egy céghez, amíg felépítenek egy informatikai rendszert vagy összehoznak egy kulcsfontosságú digitális szolgáltatást vagy terméket. Ez egyébként az egyik fontos kihívást is kiiktatja az egyenletből, hiszen a legkelendőbb szakemberek a juttatások mellett a fejlődési lehetőséget, az új kihívásokat és izgalmas feladatokat is keresik, így a kölcsönzött csapatokat alkalmazó cégek motivált és maximálisan felkészült kollégákat kaphatnak egy számukra fontos digitális fejlesztés megvalósításához.
[sc name=”facebook” ][/sc]