Új előzetest kapott a regény alapján készült A hatalom

Megérkezett az első teljes értékű előzetes Naomi Alderman A hatalomcímű tudományos-fantasztikus regényéből készült sorozathoz, ami az Amazon Prime Videóra fog érkezni.

Naomi Alderman 2016-ban megjelent regényében a fiatal lányok a világ minden táján különleges képességek birtokába jutnak: ujjuk egyetlen érintésével képesek fájdalmat okozni, sőt akár ölni is. Ez a képesség villámsebességgel formálja át a fennálló világrendet, a férfiak kezéből pedig kicsúszik az irányítás. A regény üzenete meglehetősen nyílt és világos: a hatalom bárki kezében veszélyessé válhat, függetlenül attól, hogy mi a biológiai vagy társadalmi neme.

A hatalom kapcsán kaptunk már egy rövidke ízelítőt, és most végre megérkezett a rendes hosszúságú előzetes is.

A sorozatban többek közt a Rémálmok sikátorából is ismert Toni Colletteis felbukkan, aki az anyai és politikus szerep között ingadozó polgármestert alakítja, valamint a John Wick-filmek sztárja, John Leguizamomis szerepel benne, akinek tinédzser lánya különleges képességek birtokosa lesz.

A széria első epizódja március 31-én érkezik a streamingszolgáltatóra, az új részek hetente jelennek majd meg, a befejező epizód pedig május 12-én esedékes. Ha valaki a regényre kíváncsi, annak jó hír, hogy A hatalom 2018-ban magyarul is megjelent a 21. Század Kiadó Kult könyvek sorozatában.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Éva

Éva

Szerintem Harry Potter simán lenyomná Zsákos Frodót. Samuval és Trufáékkal együtt is akár.

Ezeket olvastad már?