Hat év után új könyvvel jelentkezik Murakami Haruki

A napokban jelent meg Japánban Murakami Haruki új regénye, amely a szerző több mint negyven éve megjelent novelláját veszi alapul. A magyar kiadásról egyelőre még nem tudni.

Hat év elteltével új regénnyel tér vissza a leghíresebb japán szerző, Murakami Haruki, aki szürrealisztikus történeteivel írta be magát a világirodalomba. Haruki új regénye (amely fizikai kiadásban és e-könyvként is megjelent) egy 1980-as novelláján alapul, amelyet az író sokáig elutasított, és sikertelen műnek nevezett. „A történetet félkész állapotban publikáltam (egy irodalmi folyóiratban), és nagyon megbántam” – mondta Murakami.

A The City and Its Uncertain Walls (A város és bizonytalan falai) címmel megjelent új könyv három részre tagolódik. Az első egység egyes szám első személyben íródott, és arról szól, hogy az elbeszélő egy magas fallal körülvett városba érkezik, amelyről kamaszkori szerelme azt állítja, hogy ott megtalálja a másik énjét. A második részben főhősünk egy fukusimai kisváros könyvtárvezetőjeként kap munkát, ahol találkozik egy tinédzser fiúval, melynek hatására az események egyre titokzatosabb irányt vesznek.

Murakami Haruki új könyv

A történet középpontjában a fal másik oldalára való eljutás áll, amelyhez Haruki szerint eltökéltségre, hitre és fizikai erőre is szükség van. Elmondása szerint történetei semmiképpen sem pesszimisták, sőt. „A sok bizarr és sötét dolog ellenére a történeteim alapvetően pozitívak. Szerintem a történeteknek pozitívaknak kell maradniuk” – mondta a szerző.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Éva

Éva

Szerintem Harry Potter simán lenyomná Zsákos Frodót. Samuval és Trufáékkal együtt is akár.

Ezeket olvastad már?