A Schneider Electric az idei első negyedévben 50 százalék alá csökkentette az egyszer használatos műanyagok arányát csomagolóanyagaiban.
A társaság a tavalyi decemberi 4,91 után március végén már 5,25-os értéket tudott felmutatni a vállalások megvalósulását mérő 10-es skálán. Ez alapján minden esély megvan arra, hogy a cég az erre az évre kitűzött 6-os értéket teljesítse – írja a vállalat közleményében. Az SSI program részeként 11 globális célt fogalmaztak meg, amelyeket 2025-ig kell teljesíteni.
Fontos mérföldkőhöz ért a Schneider Electric a csomagolása zöldítése kapcsán, az első negyedévben először fordult elő, hogy 50 százalék fölé emelkedett azoknak a csomagolásoknak az aránya, amelyekben nem egyszerhasználatos műanyagot, hanem újrahasznosított kartonpapírt használtak. A múlt év végén még 45 százalék volt ez az arány, március végére pedig már 52 százalékra nőtt.
Az SSI program fontos eleme, hogy a Schneider Electric saját tevékenységén túl ügyfeleit is támogatja karbonlábnyomuk csökkentésében. Ennek jegyében az első negyedév végére 458 millió tonna CO2-kibocsátás elkerülésében segítette ügyfeleit a vállalat, ami három hónap alatt 18 millió tonnás növekedést jelent. A társaság 2025-re 800 millió tonnás eredményt elérését tűzte ki célul.
A Schneider Electric két éve, 2021. áprilisában hirdette meg Zero Carbon kezdeményezését, melynek lényege, hogy beszállítóit is támogassa a minél zöldebb működés elérésében. A kezdeményezésnek köszönhetően a cég ezer legnagyobb beszállítója az idei első negyedév végére 13 százalékkal csökkentette CO2-kibocsátását, ez a tavaly év végi eredményhez képest 3 százalékpontos növekedést jelent.
[sc name=”facebook” ][/sc]