Egy férfi leszállás közben kinyitotta a repülőgép vészkijáratának ajtaját – Videó

A férfi úgy érezte, hogy mindjárt megfullad, ezért még a leszállás alatt feltépte a repülőgép vészkijáratának ajtaját. 

Az eset a dél-koreai Daegu repülőtere felett történt, az Asiana Airlines egyik gépén. A beszámolók szerint egy harmincas éveiben járó férfi hirtelen feltépte a vészkijárat ajtaját, amikor a gép még javában ereszkedett, egészen pontosan 213 méter magasságban száguldott a reptér aszfaltja felett – írja a CNN. A férfi nem mindennapi akciójáról videó is készült, amelyen az látható, amint a rémült utasok a karfájukba kapaszkodva próbálják túlélni az embertelen huzatot.

A hatóság tájékoztatása szerint a férfi azt mondta nekik, hogy nagyon stresszes volt, mivel nemrég veszítette el az állását, és úgy érezte, hogy rögtön megfullad, ezért akart mihamarabb lejutni a repülőről. A gépen 200 személy tartózkodott (194 utas), közülük 12-en szenvedtek könnyű sérüléseket a hiperventiláció következtében – ez egy olyan állapot, amikor túl szaporává válik a légzés általában pszichés hatásra.

A közlemény szerint a férfi akár 10 év börtönbüntetésre is számíthat a légiközlekedés biztonsági szabályainak megsértéséért.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Éva

Éva

Szerintem Harry Potter simán lenyomná Zsákos Frodót. Samuval és Trufáékkal együtt is akár.

Ezeket olvastad már?