A mozinak hála a régészet a legtöbb ember fejében úgy él, mint valami kalandokkal és izgalmakkal teli hivatás. Habár a valóságnak nem sok köze van a filmekben látottakhoz, és biztosan állíthatjuk, hogy a régészek nem csattogtatnak ostort, való igaz, hogy több olyan ikonikus karaktert is kitermelt a filmipar, akik minden bizonnyal sokak kedvét meghozták az archeológia tudományához. Mivel az ötödik Indy film, az Indiana Jones és a sors tárcsája az előző héten futott be a hazai mozikba, arra gondoltunk, hogy szétnézünk kicsit filmes fronton, és összeszedünk néhány olyan ismert régész-karaktert, akik a világ minden táján elnyerték a rajongók szívét.
Indiana Jones
Kivel mással kezdhetnénk a sort, mint a filmtörténet leghíresebb régészprofesszorával, Henry Walton Jones-szal, ismertebb nevén Indiana Jones-szal, aki két szemeszter között szédületes kalandokban teszi próbára magát. A karaktert George Lucas és Steven Spielberg alkotta meg egy hawaii nyaralás alkalmával, ponyvaolvasmányaik kalandhőseinek mintájára. Indy az 1981-es Az elveszett frigyláda fosztogatói című filmben tűnt fel először, ami óriási siker lett, szinte rögtön két folytatás is készült hozzá, majd 2008-ban befutott a negyedik rész is A kristálykoponya királysága címmel. Aztán mindenki legnagyobb megdöbbenésére idén júniusban megérkezett az ötödik Indy-film a már 80 éves Harrrison Ford főszereplésével.
Indiana Jones védjegyeivé tartozik az elmaradhatatlan Herbert Johnson kalap, az ostor, a Leather Concessionaires által szabott bőrdzseki, valamint a professzor már-már komikus kígyófóbiája. Ha beelgondolunk, nem is csoda, hogy Indy a popkultúra része lett, és számos későbbi karakter megalkotásánál szolgált alapul.
Lara Croft
A régész-szexszimbólum karaktert az angol Core Design videójáték-stúdió fejlesztői alkották meg Indiana Jonest alapul véve, és legelőször 1996-ban rabolta el a gamerek millióinak szívét (később futószalagon jöttek a jobb-rosszabb folytatások). A formás idomokkal rendelkező, bájos régész lányban természetesen a filmesek is meglátták a fantáziát, és 2001-ben meg is érkezett a Lara Croft: Tomb Raider című videójáték-adaptáció a szépséges Angelina Jolie főszereplésével. Amekkora kritikai bukás, akkora közönségsiker lett a film, így két évvel később elkészült Az élet bölcsője alcímű második rész, ami már a kritikusok előtt is jobban teljesített. 2018-ban pedig egy remake is befutott A dán lányért Oscar-díjat nyert svéd színésznő, Alicia Vikander főszereplésével.
A legendás játékhős nem a régészetre és a rejtélyek megfejtésére helyezi a hangsúlyt, cserébe viszont brutálisan jól verekszik, és a nyaktörő, akrobatikus mutatványoktól sem riad vissza. A karakter népszerűségét jól jelzi, hogy még a mai napig világszerte rendeznek Lara Croft hasonmásversenyeket.
Rick O’Connell
A Múmia-filmek Rick O’Connellje nem hivatásos régész, csupán egy kalandokat kereső amerikai idegenlégiós, akit Brendan Fraser alakít a filmvásznon (Tom Cruiset, Brad Pittet, Matt Damont és Ben Afflecket is felkérték a szerepre, de egyikük sem vállalta el). Az 1999-es első filmet eredetileg alacsony költségvetésű horrornak szánták, amely az 1932-es azonos című film mintájára épült, amelynek Boris Karloff volt a főszereplője. Végül két folytatás is készült A múmia visszatér és A múmia: A Sárkánycsászár sírja címmel, sőt 2017-ben egy remake is napvilágot látott Tom Cruise főszereplésével – igen, itt már sikerült beszervezniük a kaszkadőr nélküli jelenetek királyát.
Ricknek nem a legerősebb tulajdonsága a gondolkodás, ezért inkább csak jóindulatból került fel a listánkra. Leginkább amolyan asszisztensként tevékenykedik a Rachel Weisz által megformált kissé kétbalkezes, de rendkívül okos és találékony könyvtároskisasszony mellett, akinek végül sikerül megmentenie az emberiséget Imhotep bosszúszomjas szellemétől.
Benjamin Franklin Gates
A történész és kriptográfus Benjamin Franklin Gates még gyerekkorában a nagyapjától hallott egy régi szabadkőműves legendát, ami egy elfeledett, régi kincsről mesél. A generációról generációra szálló családi történet szerint George Washington, Thomas Jefferson és Benjamin Franklin a függetlenségi háború idején jelentős mennyiségű aranyat rejtett el, és a kincs rejtekhelyéhez az Alkotmány, valamint a Függetlenségi Nyilatkozat eredeti példányaiban található rejtélyes hivatkozások vezetnek el. A Nicolas Cage főszereplésével készült A nemzet aranya a rejtélyeket helyezi a középpontba a konkrét, akciódús kincskergetés helyett, ráadásul ami igazán érdekes, hogy a főszereplő kincsvadász fejtegetésein keresztül valóban bepillantást nyerünk a történelembe.
Merthogy Benjamin Franklin Gates olyan kincs után nyomoz, ami mögött valós történelmi tények és legendák húzódnak meg. Habár azt a filmesek sem tudják, hogy az alapító atyáknak volt-e fogalmuk a templomos lovagok elveszett kincséről, a valóságban is számtalan legenda kering az elrejtett aranyról, olyannyira hogy a kincskereső expedíciók a mai napig nem értek véget.
Nathan Drake
A férfi Lara Croft – így lehetne a legegyszerűbben jellemezni a Naughty Dog ikonikus videójáték-karakterét, aki az Uncharted-játékokban tűnik fel. Meglepőnek tűnhet, de a stúdió Nathan Drake megalkotásánál a Jackass széria Johnny Knoxville-jét tartotta szem előtt, legalábbis igyekeztek hozzá hasonló „lazasággal” és „jósággal” felruházni a karaktert. Mindenesetre a stúdiónak végül sikerült összehoznia egy kedvelhető gazfickót, akit a filmvásznon mindenki kedvenc Pókembere, Tom Holland személyesített meg a Sony tavaly bemutatott filmjében. A több kontinensen forgatott kalandfilm a játékok története előtt játszódik, és azt mutatja be, hogyan lesz Nathan Drake kincsvadász, és miért olyan jó benne.
Habár a női Lara Croftként konferáltuk fel az Uncharted kisfiúsan jóképű főhősét, valójában Drake egy nagyon is sebezhető karakter, közel sem legyőzhetetlen, és küzdeni sem tud úgy, mint a csinos régészlány. Cserébe viszont vagány, többnyire kedves és még humora is van.
+1 Sydney Fox
Ki ne emlékezne Sydney Foxra, az ókori tanulmányok professzorára, aki minden részben újabb relikviák nyomába eredt? A karakter ugyan nem egy filmben, hanem egy tévésorozatban, Az elveszett ereklyékben tűnt fel, mégsem tudtuk lehagyni a listánkról, ugyanis a filippínó származású Tia Carrere sokak szívébe belopta magát a csinos ereklyevadász szerepében. Az első részben például Buddha edényét kutatták fel Nepálban, a másodikban pedig Al Capone hidegvérű gyilkosságra használt pisztolyát találták meg Chicagóban. Sydney persze nem egyedül dolgozik, ott van vele csetlő-botló kollégája, az angol Christien Anholt által megformált Nigel Bailey is, aki nagyrészt a humor-faktorért felel a történetben.
Fox egyébként nem csak elképesztően okos és csinos, de verekedni is kitűnően tud, nem is csoda, hiszen feketeöves karatemester. Ráadásul etikus kincsvadász is, ugyanis a megszerzett relikviákat nem magának, hanem az egyetemi múzeumnak gyűjti – feltehetően ez az oka annak, hogy sosem panaszolták be, amiért óraadás helyett is ereklyék után kutat.
[sc name=”facebook” ][/sc]