Már a kaktuszok is kibuknak a melegtől Phoenix-ben

Kegyetlen hőség tombol Arizónában, olyannyira hogy az alapjáraton forróság és szárazságtűrő kaktuszok is bedobják a törölközőt a pokoli hőségben. 

A nappali hőmérséklet már több mint egy hónapja nem ment 43 fok alá az arizonai Phoenix-ben, de éjszaka is csak 32 fokig csökkent, a rendkívüli hőség és a szezonális monszunok hiánya pedig a kaktuszokat is megviseli. Ugyan a westernfilmekből is ismert saguarók, más néven kandeláberkaktuszuk – amelyek akár 200 évig is élhetnek és 13 méter magasra is megnőhetnek -, jól alkalmazkodnak a sivatagi hőséghez, ahogy arra Kimberlie McCue, a Sivatagi Botanikus Kert munkatársa is felhívja a figyelmet, mégiscsak élőlényekről van szó, amelyek ilyen melegben már képesek megfelelően működni.

Normál körülmények között a kaktuszok éjszakánként kinyitják pórusszerű sztómáikat, hogy végrehajtsák azokat a kulcsfontosságú gázcseréket, amelyek elengedhetetlenek a napközbeni fotoszintézishez – írja a CNN. Túlzott hőségben azonban ez a folyamat nem tud zökkenőmentesen megvalósulni, a kaktuszok ettől „stresszesek” lesznek, kiszáradnak, és érzékenyebbé válnak a fertőzésekre is.

A szakértő szerint, ha a kandeláberkaktuszok elkezdenek sárgulni, vagy picit is megdőlnek, akkor komoly bajban vannak, és általában már nem lehet őket megmenteni, ugyanis a hőség miatt elkezdtek belülről rohadni, vagyis hiába is öntöznék őket meg, már nem lennének képesek megfelelően hasznosítani a vizet.

kaktuszok
Fotó: Wiktionary

Az Arizonát sújtó hőhullám, amelyet nagyrészt az éghajlati válság okoz, az embereket is súlyosan megterheli. A hivatalos adatok szerint április óta legalább 25 ember halt meg a meleg következtében, és további 249 halálesetnél vizsgálják a hőség esetleges következményeit.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Éva

Éva

Szerintem Harry Potter simán lenyomná Zsákos Frodót. Samuval és Trufáékkal együtt is akár.

Ezeket olvastad már?