Az idei első félévben egy elektromos autó volt a legnépszerűbb típus Európában, Kínában pedig éves összevetésben 44 százalékkal nőtt a kereslet a tisztán elektromos és hibrid járművek iránt.
Idén első alkalommal fordult elő, hogy fél éves periódust vizsgálva is egy elektromos autó bizonyult a legnépszerűbb járműnek a vevők körében Európában. Ezt a bravúrt a Tesla Model Y mondhatja el magáról, az Automotive News Europe a Datacenter adatait felhasználva arról számolt be, hogy idén az első hat hónapban 125 ezret adtak el ebből az autóból a kontinensen. Ez 212 százalékos bővülést jelentett a múlt év hasonló időszakához és jól érzékelteti a keresletet az is, hogy az idei első félévben majdnem annyit adtak el ebből a modellből Európában, mint tavaly az egész évben.
De nem csak kontinensünkön nő ugrásszerűen az érdeklődés az e-autók iránt, az egyik legfontosabb piacon, Kínában is egyre népszerűbbek. A China Association of Automobile Manufacturers (CAAC) nevű szervezet összesítése szerint az idei első hat hónapban a távol-keleti országban közel 9 százalékkal nőtt az új autók forgalma, ezen belül pedig a tisztán elektromos és hibrid meghajtású járműveké 44 százalékkal. Ez egyben azt is jelentette, hogy az első félévben az e-autók részesedése a teljes forgalomból már megközelítette a 30 százalékot Kínában.
A globális trendhez igazodva itthon is egyre többen váltanak elektromos autóra és ez a tendencia a vállalati autóflottáknál is megfigyelhető – írja a Schneider Electric hozzánk eljuttatott közleményében. A benzines, vagy dízel járművekről e-autókra, esetleg hibridekre történő váltás ugyanakkor körültekintő tervezést igényel, hiszen az átállás során a fosszilis üzemanyagot elektromos energiára kell cserélni. Az okostöltési megoldások abban segítenek, hogy a folyamatnak, vagyis az elektrifikációnak minden előnyét kihasználhassa egy cég.

A Schneider Electric felmérése szerint jelentősen előmozdíthatná a hazai cégeknél az elektromos autók használatát a töltési infrastruktúra fejlesztése. A kutatás során megkérdezett vállalati döntéshozók 75 százaléka választana e-autót a hagyományos, robbanómotoros járműve helyett, ha a munkavégzés helyén biztosított lenne a megfelelő töltési lehetőség. A felmérésben megkérdezett vállalatoknál a válaszadók közel kétharmada vélte úgy, hogy az elektromos cégautók használatának legnagyobb nehézsége munkavállalói és munkáltatói oldalon is a töltési lehetőségek biztosítása az irodaházakban, illetve otthoni környezetben.
A válaszadók 54 százaléka felelte azt, hogy vállalatának autóflottája jelenleg nem tartalmaz sem plug-in-hybrid, sem pedig teljesen elektromos gépkocsit, ugyanakkor a munkáltatók többsége tervez elektromosautó-vásárlást a közeljövőben. A megkérdezettek közel egyharmada havi szinten kevesebb, mint 1500 kilométert tesz meg vállalati autójával. Ez azért fontos, mert évi 15-20 ezer kilométer körül van az a határ, ahol egy cégnek anyagilag már megéri elektromosautó-flottát kialakítania, de még nincs szükség a technológiából adódó kompromisszumokra a napi használatban (pl. hatótávolság, korlátozott utcai töltési lehetőségek).