A tilalom január 1-jén lépett volna életbe, de minden jel arra mutat, hogy a TikTok megússza a dolgot.
Májusban számoltunk be arról, hogy Montana első amerikai államként betiltja a TikTok személyes eszközökön való használatát. A törvény értelmében megtiltották volna az alkalmazásboltok (Google Play, App Store) számára, hogy elérhetővé tegyék a közösségi app letöltését az államban, amennyiben pedig nem tesznek ennek eleget, napi 10 000 dollárig (mintegy 3,3 millió forintig) terjedő bírsággal kellett volna szembenézniük. Most viszont minden jel arra mutat, hogy mégsem paterolják ki a TikTokot Montanából.
A Reuters jelentése szerint Donald Molloy amerikai kerületi bíró mindössze egy hónappal a törvény hatályba lépése előtt elrendelte a tiltás eltörlését. A bíró szerint az államhatalomnak nincs joga a közösségi oldal betiltásához, amivel nem mellesleg a felhasználók alkotmányos jogai is sérülnének.
A törvény eredetileg a TikTok használatával járó nemzetbiztonsági aggályok miatt született, amelyek Donald Trump elnöksége óta folyamatosan napirenden vannak az USA-ban – sőt nem csak ott, hanem számos más országban egyaránt. A közösségi média mögött álló kínai ByteDance-t ugyanis évek óta azzal vádolják, hogy a külföldi felhasználóktól szerzett adataik a kínai kormánynál landolnak.

Kormányzati eszközökön már több amerikai állam és európai ország is betiltotta a TikTok használatát, de ez lett volna az első alkalom, hogy az USA-ban a lakosság körében, személyes eszközökre vonatkozóan is tilalmat léptetnek életbe.
[sc name=”facebook” ][/sc]