„Elhunyt” a Holdra küldött Odysseus szonda

A kutatók abban bíztak, hogy ha napfény éri a napelemeit, új életre kap az Odysseus, ez azonban sajnos nem így történt. 

Az Intuitive Machines magánvállalat a NASA-val közösen indította útnak Odysseus névre keresztelt űrszondáját, ami végül februárban sikeresen landolt is a Hold felszínén. Az érkezés azonban nem volt zökkenőmentes, ugyanis a kutatók szerint a robot felborulhatott a leszálláskor, és végül egy sziklának dőlve pihent meg. A landolással azonban így is történelmet írt az amerikai magánvállalat, ugyanis ez lett az első olyan magán űreszköz, amelynek sikerült leszállnia a Holdon – nem utolsósorban pedig az első amerikai szonda, amely 1972 óta elérte a Hold felszínét.

Az Odysseus hét napig működött a Hold felszínén, majd az Intuitive Machines a holdi éjszakát megelőzően (ami nagyjából 14 földi napon át tart) március elején alvó állapotba kapcsolta a szerkezetet. A tudósok előzetesen abban bíztak, hogy a szonda új életre kelhet, ha ismét fény éri a napelemeit, ez azonban nem így lett.

A kutatók március 20-ától elkezdve vártak arra, hogy a szonda hírt adjon magáról, március 23-án azonban minden kétséget kizáróan bizonyossá vált, hogy a privát űreszköz küldetése véget ért – számolt be a Space.

Odysseus
Egy szelfi, amelyet az Odysseus szonda készített a Hold felszínén 2024. február 22-én. (Fotó: Intuitive Machines)

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Éva

Éva

Szerintem Harry Potter simán lenyomná Zsákos Frodót. Samuval és Trufáékkal együtt is akár.

Ezeket olvastad már?