A semmiből sok X-fiók újra megkapta a kék pipát

A korábban Twitter néven ismert X újra ingyenessé tette a hitelesítést jelző kék pipát azok számára, akik elegendő követővel rendelkeznek. 

Elon Musk fixa ideája, hogy túl sok a kamu fiók a platformon, amit úgy próbált meg kiküszöbölni a mikroblog jelenlegi tulajdonosa, hogy fizetőssé tette a hitelesítést jelző kék pipácskát, ami korábban a hírességek, közéleti személyiségek, politikusok kiváltsága volt (igaz, az előfizetéshez, melynek része a kék pipa is, egyéb kiváltságok is társulnak, például kevesebb reklámmal traktálják az érintetteket). Ez a lépés azért váltott ki komoly indulatokat a felhasználókból, mert ezzel Musk lényegében megvásárolhatóvá tett egy olyan funkciót, amely egy adott profil megbízhatóságát igazolja. És mint nemrégiben kiderült, többek közt a libanoni Hezbollah terrorszervezet is kaphatott ilyen kis kék pipát.

A Deadline most viszont arról ír, hogy az X ingyenessé teszi a Prémium és Premium Plus tagságot, ha a felhasználó elegendő követővel rendelkezik – előbbi esetében legalább 2500, utóbbi esetében legalább 5000 ellenőrzött követővel kell bírjon az illető. Ez egyúttal pedig azt is jelenti, hogy a kék pipa sokak számára ismét ingyenesen elérhetővé válik, sőt a hírek szerint sok felhasználó neve mellett már meg is jelent a hitelességet jelző motívum, ha akarta, ha nem.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Éva

Éva

Szerintem Harry Potter simán lenyomná Zsákos Frodót. Samuval és Trufáékkal együtt is akár.

Ezeket olvastad már?