Április 20-án rajtol a 39. Telekom Vivicittá a Margitszigeten. A kétnapos esemény a mozgás öröme mellett ezúttal minden egyes résztvevőről külön-külön is szól, hiszen a mesterséges intelligencia segítségével névre szóló cikk készülhet róluk a magyar sportnapilap internetes felületére, mert a sport mellett mindenkire ráfér egy kis digitális tuning.
2024. április 20-án, szombaton startol a tavasz legnagyobb szabadidős sporteseménye, a 39. Telekom Vivicittá Budapesten. A programra minden évben egyre többen érkeznek, nemcsak magyar, de számos külföldi futót is megmozgat az esemény. Ezúttal a 20 ezret is meghaladhatja majd a nevezők száma, akik csaknem 1000 településről érkeznek. Az eddigi nevezések alapján 100 országból mintegy 2000 külföldi futó áll majd rajthoz – írja a Magyar Telekom közleményében.
Az idei futófesztivál érdekessége, hogy közvetett módon a mesterséges intelligencia is szerepet kap az rendezvényen.
„Idén is szeretnénk elismerni a nevezők teljesítményét egy, a futásukról készült, személyre szóló ajándékkal, amelyet egy hozzájáruló nyilatkozat elfogadása esetén kaphatnak meg. Minden távon a futás közben készített képek és kinyert sportolói adatok alapján AI által generált cikk készül róluk a Nemzeti Sport weboldalára, melyet, ha szeretnének, bárkivel megoszthatnak ” – mondta Pereszlényi Zoltán, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.
Hozzátette, készülékajánlatokkal is segítik a felkészülést és a versenyzést, valamint kollégáik nevezési díjainak összegével és 3 millió forintos vállalati felajánlásunkkal a korábbi évekhez hasonlóan a mozgássérültek sportolását segítő Suhanj! Alapítványt támogatják, hogy a Suhanj! Fitness továbbra is lehetővé tegye a mozgás örömét a fogyatékkal élő emberek számára.