Együttműködik a Bosch és az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem

Együttműködik az egyetemi hallgatók gyakorlati képzésében az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) és maklári Robert Bosch Automotive Steering Kft., erről írtak alá megállapodást az intézmény és a vállalat képviselői Egerben. 

Az együttműködés részeként a hallgatók szakmai gyakorlatukat tölthetik a járműalkatrészeket gyártó és fejlesztő cégnél, valamint duális képzésre is lehetőségük lesz gazdálkodás és menedzsment, valamint gazdaságinformatika szakon. A Bosch munkatársai vendégelőadóként bekapcsolódnak az egyetemi képzésbe vállalati pénzügyek, logisztika és HR tárgyakban. Az egyetem már évek óta fontos szerepet játszik a vállalat utánpótlásában. Számos gyakornok és teljes állású munkatárs dolgozik a Bosch gazdasági részlegén, aki az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tanult. A mostani megállapodással szorosabb együttműködésre lép az egyetem és a vállalat.

Az együttműködés célja a szakember-utánpótlás támogatása és a képzések közös fejlesztése, hogy az egyetemről kikerülő fiatalok aktuális, versenyképes iparági tudással és megfelelő gyakorlattal rendelkezzenek.

Huszonegy évvel ezelőtt a Robert Bosch GmbH és ZF Friedrichschafen 50-50 százalékos tulajdonrésszel megalakított vállalata egy futószalaggal és 35 alkalmazottal kezdte meg a termelést Egerben. A gyártás folyamatosan bővült, 2006 óta készítenek hidraulikus, 2012-től elektromos kormányműveket. A kapacitásbővülés miatt Makláron új üzemet építettek, ahol 2014 óta folyik a termelés. 2015-ben a Bosch a vállalat egyedüli tulajdonosa lett – írja a vállalat közleményében.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ford

Ford

Politikailag nem feltétlenül korrekt kocka. Kedvenc szuperhős karaktere: Peter Griffin.

Ezeket olvastad már?