Ki ne akart volna kiskorában űrhajós lenni? Ez az álom valójában csak keveseknek vált eddig valóra és a tudomány jelenlegi állása szerint a világűr 96%-a továbbra is felfedezésre vár. A LEGO Csoport új globális felmérése szerint az alfa generáció, akiknek több mint fele szívesen dolgozna az űrben, kulcsszerepet fog játszani ebben.
A most nyilvánosságra hozott új globális felméréssel a dán játékkészítő szakértői azt próbálták kideríteni, hogy a gyerekek és szüleik minként látják az űrkutatás és űrutazás jövőjét, és a gyerekek kreatív látásmódját használva szerették volna megtudni, hogy szerintük vajon mi rejtőzik a nagy ismeretlenben.
A mintegy 16.000 szülő és gyermek részvételével készült kutatásból kiderült, hogy a 4 és 14 év közötti gyerekek 86 százaléka érdeklődik az új bolygók, csillagok és galaxisok felfedezése iránt, és 68 százalékuk gondolja úgy, hogy vannak földönkívüliek az űrben, csak még nem találkoztunk velük.
A gyerekek azt is elmondták, hogy nem csak űrutazást tennének szívesen (76%), hanem akár szívesen dolgoznának is ott (57%). Ez az arány meghaladja a manapság a gyerekek körében oly menőnek tekintett influencer álommunka népszerűségét, tartalomkészítéssel a megkérdezett gyerekek fele szeretne foglalkozni, amikor felnőtt lesz.

Továbbá 83 százalékuk válaszolta, hogy érdekli őket az odakint rejtőző nagy ismeretlen, és szívesen kipróbálnák az űrhajós ételeket (61%), barátkoznának űrlényekkel (63%), vagy akár laknának is a világűrben (50%), bár ott úgy tűnik, nem kell iskolába járni (48%), ami gyerekfejjel nagyon vonzónak tűnhet.
A szülők is jelentős előrelépéseket várnak az űrkutatásban, háromnegyedük gondolja úgy, hogy még gyerekeik életében óriási mérföldköveket fognak elérni az űrkutatók a világűr további felfedezésében. A szülők szintén háromnegyede gondolja úgy, hogy gyerekeik nagyobb eséllyel utaznak majd az űrbe mint ők, és 63% pedig meg van győződve róla, hogy az űrutazás már valóban elérhető lesz gyerekei számára.

Saját bevallásuk szerint gyerekkorukban, vagy akár még nem is olyan régen, bizony ők is szívesen ellátogattak volna az világűrbe (81%), és a tudós (51%) illetve orvosi (49%) pálya mellett ők is űrhajósok (49%) szerettek volna lenni, amikor kicsik voltak.
A szülők válaszaiból az is kiderül, közel felük hisz abban, hogy gyereke élete során valamilyen űrkutatáshoz kapcsolódó munkát fog végezni, és 40 százalékuk pedig úgy gondolja, hogy ők lesznek a tanúi az első kapcsolatfelvételnek az emberek és az űrlények között.
[sc name=”facebook” ][/sc]