Idén is nagyot ütött a Campus fesztviál

Több, mint 120 000 ember vett részt a debreceni fesztiválon.

Vasárnap hajnalban véget ért a 16. Campus Fesztivál Debrecenben. Magyarország egyik legnagyobb nyári kulturális eseményére összesen mintegy 121 ezren látogattak ki, a legtöbben a pénteki napon Dimitri Vegas, illetve Majka fellépésén szórakoztak a fesztiválon. Idén 21 programhelyszínnel várták a szervezők a látogatókat, a teljes zenei kínálatban közel háromszáz zenei produkció volt, csak a zárónapon 95 programon vehettek részt a látogatók. A Campus Fesztivál turisztikai jelentőségét mutatja, hogy négy napra teljesen megtelt Debrecen és környéke, a városban a megszokottnál is jóval többen fordultak meg, a szállásfoglaltság gyakorlatilag 100%-os volt.

Campus
Campus

A Campus több éve arra törekszik, hogy olyan biztonságos, családbarát, kulturált fesztivál legyen, amely valóban minden korosztályt elér. A fesztivál megvalósításában kiemelt szerepet vállal a Debreceni Egyetem: a zenei színpadok mellett évek óta fontos szerepet kap az egyetemi aktivitásokat bemutató Egyetem Tér, ebben az évben pedig a kínálat a Debreceni Egyetem Színpaddal bővült, ahol mások mellett a Margaret Island, a Brains, Manuel, T. Danny és az R-Go is fellépett. A szerdai este ezen túl különleges élményt tartogatott az idén felvételizőknek a Campuson, hiszen itt tartották az országos Pont Ott Partit, a nagyszínpadon pontban 20 órakor Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter jelzésére hozták nyilvánosságra az idei ponthatárokat.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?