A S.E.R.E.G. – Amikor a hazafiság a minőség rovására megy

A TV2 és a Magyar Honvédség közös gyártásában készült S.E.R.E.G. című sorozatot a Netflixen szenvedtük végig, hogy nektek már ne kelljen megnéznetek. A téma, a szereplőgárda és a beharangozó ígéretek alapján egy izgalmas, a honvédség mindennapjaiba betekintést nyújtó, akciódús produkciót képzelne el bárki, aki még nem jártas a hazai filmvilág termékeiben. Persze ez az elképzelés ezúttal is messze lenne a valóságtól, a A S.E.R.E.G. ugyanis nem más, mint egy klisékkel teli, logikátlan, helyenként kifejezetten kínos alkotás, ami méltatlan a témához és a benne szereplő színészekhez.

Először is bocs, ha kicsit lassúak voltunk, de minket nem hívtak meg (hálisten) a sorozat premier előtti vetítésére, és csak a karácsonyi szünetben dobta elénk a Netflix az ajánlót. Ráadásul amellett, hogy kissé nehéz volt nézni a részeket az ordítóan amatőr minőség miatt, pár napot az is igénybevett, hogy a traumából felépülve, újra tudjunk kesztyűsbáb helyett összetett mondatokkal kommunikálni. Szóval akkor lássuk a sorozatot:

Hol is kezdjük a sort?

A S.E.R.E.G. legnagyobb problémája kétségtelenül a forgatókönyv. A történetvezetés döcögős, a cselekmény kiszámítható, a párbeszédek pedig gyakran olyan természetellenesek, mintha egy Google Fordító által íródott szöveget olvasnának fel a színészek. Ahelyett, hogy izgalmas fordulatokkal és meglepő eseményekkel tartanák fenn a nézők figyelmét, a készítők a legelcsépeltebb klisékkel operálnak, és olyan sablonos karaktereket vonultatnak fel, akiket már számtalanszor láthattunk más, jobb akciófilmekben.

S.E.R.E.G. Netflix
A S.E.R.E.G. a Netflix-en.

A főhős, Győrbíró alezredes (Csórics Balázs) egy, traumákkal terhelt katona, akinek a múltja sötét titkokat rejt. Ismerős, ugye? A többi szereplő sem különb: ott van a zöldfülű újonc, aki a kiképzés során megtanulja az élet igazi értékét, a kemény, de igazságos parancsnok, aki mindig a helyes utat mutatja és persze a sunyi főgonosz, Horváth alezredes (Kamarás Iván), aki minden követ megmozgat és semilyen aljasságtól nem riad vissza, de közben kiderül, hogy megvan erre az oka. A forgatókönyv nemcsak a karakterek terén mutat hiányosságokat, de a logika terén is súlyos hibákat vét. A cselekmény tele van olyan abszurd helyzetekkel és olyan irracionális döntésekkel, amelyek még a legkevésbé kritikus nézőben is kérdéseket vetnek fel. A színészi játék sem menti meg a sorozatot. Csórics Balázs és Kamarás Iván ugyan igyekszik kihozni a legtöbbet a szerepéből, de a gyenge forgatókönyv és a kidolgozatlan karakterek őket is hátráltatják. A többi színész teljesítménye felejthető, néhány jelenetben kifejezetten gyengének mondható.

Látványvilág: a szegénység díszletei

A S.E.R.E.G. látványvilága sem javít a helyzeten. A sorozat túlnyomó részét egy katonai bázison forgatták, ami unalmassá és egyhangúvá teszi a képi világot. Az akciójelenetek koreográfiája gyenge, a speciális effektek pedig olcsónak és hiteltelennek tűnnek.

A sorozat egészére rátelepszik egy fajta olcsóság és amatőrizmus, ami mondjuk a Kisváros, vagy az Angyalbőrben idejében még elment, ma viszont már messze a ciki kategória. A készítők láthatóan nem törekedtek arra, hogy a S.E.R.E.G. látványvilága kiemelkedő legyen.

Összegzés

A S.E.R.E.G. egy elvesztegetett lehetőség. Ennek az egyik legfontosabb oka a szakmai felkészültség hiánya. A forgatókönyvírók nem ismerik a katonai világot, a rendező nem tud mit kezdeni a színészekkel, a látványtervezők pedig nem törekednek az eredetiségre. A másik ok a túlzott ambíció. A S.E.R.E.G. egyszerre akar lenni akciófilm, dráma, thriller és hazafias propaganda. Ez a sok szál azonban nem áll össze egy koherens egésszé, és a végeredmény egy zavaros, kusza és élvezhetetlen sorozat lett. A téma, a szereplőgárda és a büdzsé (865 milliós állami támogatással!!) mind adott volt ahhoz, hogy egy minőségi sorozat készüljön a magyar honvédségről. A végeredmény azonban egy kínos és élvezhetetlen alkotás lett, ami méltatlan a témához és a benne szereplő színészekhez.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ford

Ford

Politikailag nem feltétlenül korrekt kocka. Kedvenc szuperhős karaktere: Peter Griffin.

Ezeket olvastad már?

valentin-nap

A Valentin-nap eredete

A Valentin-nap egy évenként megrendezésre kerülő ünnep február 14-én. Ez a szeretet és