Az eredeti holtak könyve lesz elárverezve holnapután

Az eredeti – értsd úgy, hogy az eredeti Evil Dead filmekben használt – holtak könyve kerül kalapács alá hamarosan. Az első részben még Naturom Demonto, majd pedig Necronomicon Ex-Mortis néven hivatkozott könyv, amely képes volt felkelteni a holtakat, március 28-án kerül kalapács alá 25 000 dolláros kikiáltási áron.

Holtak könyve, Necronomicon, licit
Erősen érződik, hogy a Holtak könyve Leonardo Da Vinci művei alapján is készült.

Az a kis erdei kiruccanás biztosan sokkal kevésbé lett volna eseménydús, ha Ash Williams és haverjai nem döntenek úgy, hogy passzusokat olvasnak fel abból a hátborzongató, régi könyvből, amit valaki hátrahagyott egy elhagyatott erdei kunyhóban. De nagyon örülünk, hogy megtették – ezzel felébresztették a sötétség erőit, elindították a Gonosz halottak és a folytatások eseményeit, Bruce Campbell bekerült a bolondos akcióhősök panteonjába, és az elmúlt több mint 40 évben végtelen élvezetet nyújtottak a horrorrajongóknak. A könyv pedig, ai az egész eseménysorozatot elindította, most megvásárolható egy csekély, alig tízmillió forintos kikiáltási áron.

Tehát, ha van 25 000 dollárod (9,2millió Ft), már be is szállhatsz a licitbe, bár érdemes számítani arra, hogy ez az összeg hamar kevés lesz, mert a becsüsök szerint olyan olyan 50 és 100 ezer dollár (akár 37millió Ft) közt fog megállni a kellék ára.

Az aukciósház legújabb, szórakoztatóipari tárgyakkal foglalkozó aukcióján, amelyen Luke Skywalker Yavin-i medálja is szerepel, a Necronomicon Ex-Mortis, más néven a Holtak Könyve az egyik legérdekesebb darab, Tom Sullivan speciális effekteket készítő művész által kézzel illusztrált lapokkal. Ő készítette a kelléket, és saját gyűjteményéből árulja, így egyértelműen tudható, hogy hiteles. (Emellett természetesen egy hitelesítő levél is jár hozzá.)

Holtak könyve, Necronomicon, licit
A szöveg sajnos halandzsa.

Az viszont nem biztos, hogy a benne lévő szavak valóban képesek lesznek-e Kandari démonokat megidézni – de aki a legmagasabb licitet teszi, az a saját idejében dönthet a világ sorsáról.

A Propstore szerint „A Halottak könyve szerepelt az eredeti Evil Dead-trilógia mindhárom filmjében. A The Evil Deadben Naturom Demonto néven emlegették, de később az Evil Dead II-ben és az Army of Darknessben Necronomicon Ex-Mortis néven szerepelt. Sam Raimi rendező azután változtatta meg a könyv nevét, hogy Sullivan beszélt neki a Necronomiconról, amely a horror- és sci-fi író, H.P. Lovecraft műveiben híresült el, kezdve az 1924-es The Hound című novellával. Ez a Naturom Demonto a legelső Evil Dead-filmből származó egyetlen ma ismert, fennmaradt holtak könyve, és az egyetlen eredeti, amelyet valaha is készítettek.”

Holtak könyve, Necronomicon, licit
Igazából nem emberbőrbe van kötve.

Összesen 38 oldalnyi kézzel illusztrált borítót (kartonpapír, valójában nem emberi bőr) kapunk. A Propstore megjegyzi: „Sullivan fő inspirációja a képi világhoz Leonardo Da Vinci anatómiai jegyzetfüzetei voltak. Az ősi szimbólumokhoz Sullivan saját ábécét talált ki, amelyet humorosan ‘Bullscrit’-nek nevezett el -ez egyébként komolyan meg is nehezíti azt, hogy az új tulajdonos fennhangon felolvasson a könyvből részleteket.

A horrortörténet e nagyon menő és valóban kísérteties darabjára március 28-án lehet licitálni, további részleteket pedig a Propstore oldalán találhattok.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ford

Ford

Politikailag nem feltétlenül korrekt kocka. Kedvenc szuperhős karaktere: Peter Griffin.

Ezeket olvastad már?