Munka helyett nézzed a Földet!

Igaz, a legtöbb ember számára már vége a munkaidőnek, a Földet holnap is meg lehet nézni, meló közben.

föld

Egy pillanatra sem kétséges, hogy a Föld, az emberiség otthona, egyszerűen gyönyörű bolygó. Persze mindent megteszünk azért, hogy a lehető legváltozatosabb módon próbáljuk meg elpusztítani, de bármit teszünk is, legrosszabb esetben is annyi történik, hogy mi eltűnünk, a bolygó pedig regenerálja magát. Addig viszont nézegessük, amíg tehetjük, például az alábbi online közvetítéssel:

A fenti élő közvetítés az űrből érkezik, mégpedig a Nemzetközi Űrállomásról, amely körülbelül 400 kilométerrel a Föld felszíne felett kering. A felvételeket a Sen nevű cég biztosítja, amely élő közvetítésekre specializálódott a Földről és az űrből. Az ő nagy felbontású kamerarendszerük, a SpaceTV-1 mutatja meg bolygónk erdőségeit, óceánjait, városait és sok minden mást is.

A jel csak néhány másodperces késéssel jut el a Föld felszínére – a NASA által működtetett Tracking and Data Relay Satellite System-en keresztül –, majd innen jut el a nézőkhöz. A 24 órás közvetítés során rendszeresen előfordulnak jelkimaradások, amelyek általában kevesebb mint két percig, de olykor akár 20 percig is eltarthatnak. Ilyenkor a Sen ismétli a korábban sugárzott felvételeket. Az ilyen jelvesztéseknek különféle okai lehetnek, például amikor a NASA műholdas átjátszót vált az adatletöltés során, vagy amikor az állomás hatalmas napelemei akadályozzák a jelet.

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?