A Suzuki Jimny lényegében éppen megszűnik Európában, de még utoljára megmutatja magát, limitált szériás darabként.

A Suzuki Jimny Európának végleg búcsút int, ám előtte még egy utolsó különkiadás formájában megmutatja magát. A búcsú oka a szigorodó európai kibocsátási normákban keresendő, amelyek miatt a Jimny – amelyet az utóbbi időben már csak haszongépjárműként forgalmaztak – 2024 közepén fokozatosan eltűnt a német és uniós piacokról. A márka azonban úgy döntött, hogy Franciaországban még egyszer, rövid időre elérhetővé teszi az ikonikus terepjárót, méghozzá különleges formában.
A Suzuki Jimny 55th Anniversary Edition nevet viselő változat nemcsak egy limitált széria, hanem tisztelgés is a modell története előtt, amely az LJ10-zel indult útjára 1969-ben. Öt és fél évtized alatt több mint hárommillió példány talált gazdára világszerte, így nem túlzás azt állítani, hogy a Jimny valódi ikon lett a terepjárók világában. A jubileumi kiadásból mindössze 55 darabot gyártanak, kizárólag a francia piac számára. Ez egyben a jelenlegi generáció végső búcsúja is a francia autósoktól, és egyúttal az európai kontinenstől is.

A Suzuky Jimny külső megjelenésében hasonlít a korábban Németországban bemutatott Jimny Horizon különkiadáshoz, de technikai alapját a francia Privilège V.U. változat adja. A speciális kiadás megőrzi az alapmodell erényeit, de kiegészül egy sor exkluzív részlettel, amelyek nosztalgikus és gyűjtői értékkel is bírnak. A klasszikus Suzuki-hűtőrács retró dizájnja, az oldalmatricák, a híres stilizált orrszarvút ábrázoló pótkeréktakaró és a bőrborítású, dombornyomott logbook – amelyben a tulajdonos saját emlékeit jegyezheti fel a Jimny-élményekről – mind-mind a modell múltját idézik meg. Az autóhoz egyedi kulcstartó is jár, a sárfogókon piros Jimny-logó díszeleg, a padlót és a csomagteret gumiszőnyegek védik, a franciák pedig még egy off-road vezetési tréninget is kapnak az autó mellé, hogy kiaknázhassák a jármű valódi képességeit.
A Suzuki Jimny limitált szériája minden egyes példánya egyedi sorszámot kap, amelyet emlékplakett jelez a középkonzolon. A modell négyféle színben készül: fehér, dzsungelzöld, fekete-kékes (Bluish Black) és középszürke árnyalatban. Az alapkivitel egyébként már eleve gazdag felszereltséggel bír: légkondicionálóval, ülésfűtéssel, Bluetooth-alapú audiorendszerrel, sávtartó és sávelhagyás-figyelmeztetéssel, automatikus távolsági fényszóróvezérléssel, valamint közlekedési tábla felismerő rendszerrel rendelkezik.
Műszaki szempontból a Suzuki Jimny továbbra is kompakt, de meggyőző teljesítményű jármű maradt. Saját tömege mindössze 1090 kilogramm, hossza 3,48 méter, szélessége 1,64 méter. Méreteinek köszönhetően jól manőverezhető városi környezetben, de kiválóan helytáll a legkeményebb terepeken is. A 37 fokos első, 49 fokos hátsó és 28 fokos középső terepszögek, valamint az AllGrip Pro összkerékhajtás, rövid áttételezéssel kombinálva, biztosítják a terepjárás élményét. A motorháztető alatt egy 1,5 literes, 102 lóerős benzinmotor dolgozik, amelyhez ötsebességes kézi váltó kapcsolódik.
A jubileumi szériára 2025. június 2. és 10. között lehetett leadni a megrendeléseket. A rövid időablak és a korlátozott darabszám miatt, aki nem került fel a listára, sajnos már lemaradt róla. A kiszállításokat a Suzuki június folyamán tervezi megkezdeni. Ez az utolsó különkiadás tehát nemcsak egy autó, hanem emlék, tiszteletadás és gyűjtői kincs is, egy korszak lezárása egy olyan modell számára, amely 55 éven át meghatározó szereplője volt a terepjárók világának.