Visszatér az SRT, és hozza a lóerőket, meg a füstöt

A legendás SRT újra színre lép, hogy izomból üvöltsön bele a csendbe.

srt
Kép: Motor1

A Stellantis úgy döntött, ideje, hogy az SRT feltámadjon, és a cél világos. Több lóerő, több füst, több benzingőz, mint valaha. A Dodge, Jeep, Ram és Chrysler izomautói hamarosan újra elszabadulnak, és ha minden igaz, V8-as üvöltéssel térnek vissza. Aki pedig az újraindítás mögött áll, nem más, mint Tim Kuniskis, a Ram vezére, aki mostantól az összes amerikai márka főnökeként húzza meg a gyeplőt.

Ő az, aki anno a Hellcat-szörnyetegeket is útjára indította, és most megint kész elhozni az autózás vadabbik oldalát. Kuniskis nem kertelt: „Összerántjuk újra a bandát. Az SRT egy olyan darab a kirakósban, amit muszáj volt a helyére illeszteni, ha valódi teljesítményt akarunk.” Bár konkrét modellekről egyelőre nem esett szó, a jelek egyértelműek. Visszatér a HEMI V8, jönnek a gumifüstölős, üvöltő izomautók, és talán még az aranykori Hellcat-időszak is visszaköszön. A Stellantis szerint az SRT márkájú gépek „a teljesítmény, aerodinamika, kezelhetőség és technológia határait feszegetik majd, utcán és versenypályán egyaránt.”

Egy hangulatos kedvcsináló videóban már el is indították a hype-vonatot, méghozzá dübörgő V8-zajjal és a „Time to get loud again!” (Ideje újra hangosnak lenni!) üzenettel minden benzinvérű rajongónak, hogy ez nem holmi marketingfogás. Ez a pokol kapujának újbóli megnyitása. És hogy mikor jönnek az első új SRT-s gépek? Még titok, de Kuniskis tempóját ismerve simán benne van, hogy még az év vége előtt felbőg az első vadállat.

A Stellantis vezére, Antonio Filosa pedig biztos a dolgában: „Tim mindig is mesterien épített olyan márkákat, amik közvetlenül a vásárlók szívéhez szólnak. Az ő lendületével és versenyszellemével most minden amerikai márkánkat új szintre emeljük.” A lényeg? Az SRT nem csak visszatér, hanem kész darabokra tépni a csendet.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?