Villantott egyet a Honda nagy visszatérője, majd visszaszaladt a garázsba

A Honda Prelude már másodjára mutatta meg magát az egyik legismertebb brit versenyen, de még mindig lehet megvenni.

honda
Kép: Motor1

Ha egy autóra olyan sokat kell várni, hogy másodjára is felbukkan a Goodwood Festival of Speeden, és még mindig nem lehet megvásárolni, akkor tudjuk, hogy tényleg régóta érlelődik a visszatérése. A Honda már tavaly is elvitte a Prelude koncepcióját a legendás brit eseményre, idén pedig egy szinte kész, sorozatgyártás előtti prototípussal tért vissza, ráadásul ezúttal végig is száguldott a híres hegyi pályán. A legnagyobb különbség annyi volt, hogy idén a látogatók már beülhettek az autóba, míg a 2024-es változatnál még zárt ajtók és letakart ablakok védték a belsőt a kíváncsi tekintetek elől.

Egy új videó, amely a fesztiválon készült, két változatot is megmutat a Prelude-ből, köztük a Boost Blue Pearl színű példányt, amely részt vett a hegyi futamon. A háromajtós liftback lényegében ott veszi fel a fonalat, ahol a Civic Coupé abbahagyta, a lejtős tetővonal ellenére is egész praktikusnak tűnik. A hátsó ülések lehajthatók, és két utast is be tudsz ültetni hátra, persze csak ha nem túl magasak.

Ahogy az várható volt, a hátsó kilátást alaposan visszafogják a vastag C-oszlopok, de ez az ára a sportos, kupés dizájnnak. A belső tér kialakítása ismerős lehet a Civic és az Integra tulajdonosainak, mert sok megoldás közös, így otthonosan érezheted majd magad benne. Bár ezek a modellek kínálnak kézi váltót is, a hatodik generációs Prelude kizárólag automataváltóval érkezik. A korábban különc CR-Z még tudta kombinálni a kézi váltót a hibrid hajtással, de itt erre sajnos nincs esély.

A sportos élményről azonban nem kell teljesen lemondani. A Honda beépített egy S+ gombot, amely élesebb, „szimulált” váltásokat tesz lehetővé, mintha egy nyolcfokozatú váltót használnál, természetesen a kormány mögötti váltófülekkel. A „szimuláció” itt nem ér véget, ugyanis a motorhang is mesterségesen van felerősítve. Tekintve, hogy a Honda egyre jobban tolja az elektromos irányt, és a kibocsátási szabályok is szigorodnak, valószínűtlen, hogy valaha látunk még egy teljesen benzines, kézi váltós Prelude-öt.

Bár az autó már 2023 októberében bemutatkozott a Tokyo Mobility Show-n, a gyártó még mindig nem árulta el a pontos műszaki adatokat. Annyi viszont biztos, hogy megkapja a Civic Type R két tengelyes első felfüggesztését és az adaptív lengéscsillapítókat. Azt is tudni lehet, hogy szélesebb lesz az első és hátsó nyomtáv, rövidebb a tengelytáv, a karosszéria pedig 10%-kal könnyebb és merevebb lesz, a futóművet pedig feszesebbre hangolják.

Ennek ellenére nem kell Nürburgring-időrekordokra számítani, a japán gyártó maga is jelezte, hogy a Prelude nem „a legfürgébb, legversenyzősebb” modell lesz a kínálatban. Hogy felér-e majd a korábbi generációk örökségéhez, az még kérdés. A formavilág nem igazán utal vissza a múltra, de legalább nem egy SUV lett belőle.Az új Prelude az Egyesült Államokban még idén forgalomba kerül, Európába pedig 2026-ban érkezik.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?