Ártatlan férfit börtönöztek be súlyos bűncselekmény miatt a hibás arcfelismerés miatt.

Egy floridai férfit tévesen tartóztattak le, miután a mesterséges intelligenciát használó arcfelismerés egy olyan súlyos bűncselekménnyel hozta összefüggésbe, amit soha nem követett el. Az 51 éves Robert Dillon, a floridai Lee megye lakosa, tavaly került bajba, amikor a Jacksonville-i Seriff Hivatal által használt AI-alapú arcfelismerő technológia tévesen őt azonosította egy gyanúsítottként. Dillant tavaly augusztusban otthona előtt tartóztatták le a San Carlos Parkban, azzal vádolva, hogy megpróbált elcsalni egy 12 éves gyermeket egy gyorsétteremből több mint 480 kilométerrel arrébb, Jacksonville Beachen. Ez az ügy 2023 novemberében történt.
A Gulf Coast ABC / WZVN-TV és Action News Jax beszámolói szerint a rendőrség egy biztonsági kamera felvételén látható férfit próbált azonosítani, aki egy jacksonville-i McDonald’s étteremben tűnt fel. Az arcfelismerő rendszer 93%-os egyezést jelzett Dillonnal. A nyomozók ezután két szemtanúnak mutattak egy fényképes azonosító sort, ahol Dillon mellett több hozzá hasonló férfi szerepelt. Mindkét tanú őt azonosította be, így került sor a letartóztatására, kilenc hónappal az eset után.

Az ügyet később ejtették, Dillon előéletéből pedig törlik a letartóztatás nyomát. A Jacksonville Beach-i rendőrség nem volt hajlandó kommentálni az esetet. „Hibásan tartóztattak le. Alaptalanul vádoltak meg. Amit tettek, minden téren hibás volt” – nyilatkozta Dillon a Gulf Coast ABC-nek a téves arcfelismerés kapcsán. „Ha mi hibázunk, azonnal felelősségre vonnak. Bebörtönöznek. De ha az állam hibázik, senki sem számol el semmivel. Egyszerűen a szőnyeg alá söprik.”
Nate Freed-Wessler, az Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetségétől (ACLU) így fogalmazott az Action News Jax-nek: „A rendőrség az alkotmány szerint nem tartóztathat le senkit megalapozott gyanú nélkül. Márpedig ez a technológia önmagában nem képes azt biztosítani. Tele van hibával, megbízhatatlan. Legfeljebb egy rendkívül ingatag nyomnak tekinthető, mert gyakran téved.”
Ez az eset nem az első, amikor arcfelismerő rendszer hibája vezetett ártatlan emberek letartóztatásához. Számos amerikai város – és néhány állam – betiltotta a rendőrség számára az arcfelismerés technológiájának használatát, de szövetségi szinten még nincs ilyen tilalom. Egy korábbi jelentés szerint az FBI már közel egy évtizede teszteli a technológiát amerikai állampolgárokon.



