Szinte a semmiből pattant elő az új Toyota Corolla

Habár hivatalosan csak koncepció, az új Corolla meglepően sorozatgyártásra késznek tűnik.

corolla
Kép: Motor1

Miközben mindenki a Lexus LFR leleplezésére várt, a Toyota teljesen más meglepetéssel rukkolt elő. A szuperautó továbbra is rejtőzködik, de a Japánból közvetített nagy érdeklődéssel várt élő adás így is több izgalmas újdonságot hozott. A hatkerekű Lexus LS kisbusz és az emelt hasmagasságú Century kupé mellett feltűnt az új Corolla is.

Bár hivatalosan koncepcióként mutatták be, a hagyományos oldalsó tükrök arra utalnak, hogy a sorozatgyártás nincs is olyan messze. Az igazi érdekesség azonban a karosszéria elején elhelyezett „tanksapka” ami erősen arra enged következtetni, hogy elektromos járműről van szó. Elméletileg lehetne plug-in hibrid is, de hát arra ott van a Prius.

corolla
Kép: Motor1

Noha egy elektromos változat szinte biztosra vehető, nehéz elképzelni a Corolla jövőjét belső égésű motor nélkül. Végül is a világ legnagyobb darabszámban eladott modellnevéről beszélünk és a Toyota aligha vállalná, hogy kizárólag elektromos hajtással kínálja. Mivel a cég továbbra is szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy az elektromos autók teljesen átvehetik a piacot, a hagyományos motoros verziónak valószínűleg még hosszú jövője van.

A részleteket egyelőre titokban tartják, így csak találgatni lehet. Elképzelhető, hogy az elektromos Corolla a belső égésű motoros testvérmodell mellett jelenik majd meg, hasonlóan ahhoz, ahogyan az új Lexus ES is alig különbözik attól, hogy hibrid vagy elektromos hajtást kapott.

corolla
Kép: Motor1

Egy másik lehetőség, hogy a Toyota ezt a merész megjelenésű Corollát egy visszafogottabb, hagyományos motoros változattal párosítja. A jelenlegi generáció dizájnja konzervatív, ezzel szemben a mostani koncepció sokkal karakteresebb. Pixeles nappali menetfények, „kacsafarok” légterelő és az A-oszlopoknál lefelé ívelő övvonal teszi egyedivé.

A rövid motorháztető egy dedikált elektromos platformra utal, ugyanakkor a Toyota nemrég beharangozott egy új, rendkívül kompakt négyhengeres motort, ami akár el is férhetne alatta. Így egyelőre nem világos, hogy a koncepció kizárólag elektromos-e. Az viszont biztos, hogy a formanyelv egy merész, új irányt vetít előre a Corolla számára, amely évtizedeken át inkább a biztonsági játékot választotta. A teljes leleplezésre a 2025-ös Japan Mobility Show-n kerül majd sor, amely október 29-én nyitja meg kapuit a sajtó előtt.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?