Bár a világ „a csendes Beatle-ként” ismerte, utolsó mondatai hangosabban beszéltek, mint bármelyik sláger.
A Beatles leghalkabb tagjának, George Harrisonnak szellemi és bölcs spirituális lénye mindig is megkülönböztette őt a kortársaitól, és földi létének utolsó pillanatai pontosan azt a melegséget és békét tükrözték, amely az egész zenei munkásságát jellemezte. Bár a világ leginkább a Beatles legfiatalabb, háttérbe húzódó gitárosaként emlékszik rá, olyan időtlen remekművek fűződnek a nevéhez, mint a Something, a Here Comes the Sun vagy a While My Guitar Gently Weeps. Harrison a hatvanas évek felhajtása közepette sem a hírnevet hajszolta.
Az indiai zene, a meditáció és a keleti filozófia felé fordulva a mainstream nyugati kultúrába is sikeresen csempészte be a belső béke és az emberi kapcsolatok fontosságát, amit az együttes 1970-es feloszlása után a monumentális All Things Must Pass című szólóalbumán, és a My Sweet Lord című slágerén teljesített ki.
A legendás zenész élete utolsó éveiben súlyos egészségügyi harcot vívott a rákbetegséggel, ám a beszámolók szerint a diagnózist és a gyógyíthatatlan kórt is elképesztő nyugalommal, méltósággal és elfogadással kezelte. Harrison 2001. november 29-én, mindössze 58 évesen hunyt el Los Angelesben, az utolsó óráiban pedig a legközelebbi hozzátartozói, felesége, Olivia és fia, Dhani vették körül.
A halálos ágya melletti atmoszférát az évtizedek óta gyakorolt hiedelmei határozták meg. A szobát imádságok és meditatív dallamok lengték be, a környezet pedig mentes volt mindenféle pániktól, félelemtől vagy haragtól, így a zenész pontosan úgy távozhatott, ahogyan azt a dalszövegeiben is megálmodta.
A rajongókat és a zenésztársakat a mai napig az a végtelenül egyszerű, mégis költői üzenet hatja meg leginkább, amelyet Harrison közvetlenül a halála előtt intézett a szeretteihez és a világhoz. Utolsó mondata így hangzott: „Minden más várhat, de Isten keresése nem várhat, és szeressétek egymást.”
Ez a spirituális és tiszta gondolat a rajongók szerint olyan, mintha egy soha ki nem adott Beatles-dal utolsó, mindent lezáró versszaka lenne, amely anyagi javak hajszolása helyett arra emlékeztet, ami valójában számít az életben. Harrison öröksége emiatt maradt máig kikezdhetetlen, hiszen nemcsak a zenei zsenialitásáról, hanem az emberi jóságáról és a világot jobbá tenni akaró üzenetéről is bizonyságot tett az utolsó lélegzetvételével.
