Túl sok volt a kamera a nudista pancsoláson

Annyi kamera volt a nudista fürdőzésen, hogy a szervezők kénytelenek voltak szigorú korlátozásokat bevezetni.

nudista
Kép: PetaPixel

A North East Skinny Dip nevet viselő nudista úszás hétvégén zajlott, ahol több száz résztvevő dobta le a ruháját, és vetette magát a jeges Északi-tengerbe. Azonban az idei alkalom különleges szabályokkal indult, mert Jax Higginson szervező 13 év után először fotózási korlátozásokat hozott, mivel sokan panaszkodtak arra, hogy az okostelefonok tönkreteszik az élményt.

„A NESD szervezőjeként számomra az a legfontosabb, hogy a lehető legbiztonságosabb környezetet teremtsem, ahol mindenki átadhatja magát a saját élményének” – írta Higginson az Instagramon. A BBC-nek hozzátette, hogy a kamerák problémája csak az elmúlt pár évben vált igazán nyilvánvalóvá. „Én magam sem vagyok különösebben zavarban a kameráktól, nem félek attól, hogy lássanak. De még engem is sokkolt, mennyi kamera volt. A testek tengere helyett egy kameratenger fogadott.”

nudista
Kép: Instagram

Korábban már felmerült egy teljes fotózási tilalom a nudista rendezvényen, de ez sok résztvevő ellenállásába ütközött. Ezért a 2025-ös eseményre Higginson kompromisszumos megoldást vezetett be, vagyis a part bizonyos részein teljesen tilos fotózni, míg más szakaszokon engedélyezett. A strand különböző területeit számozott táblák jelezték, így a résztvevők maguk dönthették el, melyik zónában érzik magukat kényelmesen. A szervező szerint ezek a határok „jók és egészségesek”, hiszen sokak számára elviselhetetlen gondolat, hogy meztelen testük kéretlenül felkerülhet az internetre.

A probléma nem egyedi. Az okostelefonok elterjedésével és a közösségi médiás tartalomhajszával egyre több olyan rendezvény szembesül ezzel a dilemmával, ahol a résztvevők inkább az élményre, mint a kamerákra koncentrálnának. Hasonló szabályozások már éjszakai klubokban is megjelentek. Míg egyes helyek reklámként tekintenek a videózásra, mások – például Berlinben – teljes tiltást vezettek be, és matricákkal ragasztják le a kamerákat, hogy senki se tudjon felvételeket készíteni.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?