Az utóbbi évek marsi felvételein különös, kígyózó formák jelentek meg: hosszú, kanyargós barázdák, úgynevezett gullyk, amelyeket mintha valami láthatatlan erő vájta volna a dűnék felszínébe. A tudósok most először tudták laboratóriumi körülmények között reprodukálni ezeket a mintákat, és az eredmény meglepő: a folyamat mögött nem víz, hanem szublimáló, vagyis elpárolgó szén-dioxidjég állhat.
Hogyan született az elmélet
A holland Utrecht Egyetem kutatói marsi környezetet szimuláltak egy speciális laborban, a Mars Chamber nevű létesítményben. A kísérlethez alacsony légnyomást, rendkívül hideg hőmérsékletet és a marsi talajhoz hasonló szemcsézetű homokot alkalmaztak. A kutatók jégblokkokat helyeztek a mesterséges lejtők tetejére, majd figyelték, mi történik. A jégdarabok egy része egyszerűen legurult, de voltak, amelyek szó szerint „beleásták magukat” a homokba. Ahogy a szén-dioxid jég elpárolgott, gáz keletkezett alatta, ami felemelte és előrelökte a blokkot. Az így keletkezett mozgás kanyargó, gerinces barázdákat hagyott maga után, amelyek kísértetiesen hasonlítanak a Mars felszínén megfigyelt formákra.
Miért különleges ez a felfedezés
A tudósok korábban úgy vélték, hogy az ilyen árkok folyékony víz jelenlétére utalhatnak. Csakhogy a Mars felszínén a hőmérséklet és a nyomás viszonyai mellett a víz nem maradhat sokáig folyékony halmazállapotban. Az új modell viszont egy teljesen más magyarázatot ad: a CO₂-jég szublimációja elegendő energiát termel ahhoz, hogy a jégblokk mozogjon és anyagot szállítson maga körül. Ez a mechanizmus nemcsak logikus, hanem a kísérletek alapján valóban működik is.
A folyamat hasonlít ahhoz, ahogyan egy féreg átfúrja a talajt: a jégdarab alatti réteg gázosodása felemeli a blokkot, ami így előrelendül, majd újra beágyazódik, és ismét gázt termel. Ezzel egy „önjáró” mozgás jön létre, ami látványos és meglepően hatékony. A kutatók szerint ez a folyamat jól illeszkedik a Mars dűnés régióiban megfigyelt árkok és barázdák alakjához.
Mit árul el a Marsról?
A felfedezés azért különösen izgalmas, mert újraírja a marsi felszínfejlődésről alkotott elképzeléseinket. A korábbi víz-alapú modellek helyett egy olyan, teljesen természetes és a bolygó jelenlegi körülményei között is működőképes mechanizmust kínál. A kutatók rámutattak: a CO₂-jég a Mars szezonális fagyásai során könnyen előfordulhat a dűnéken, és a napsütés hatására gyorsan elpárologhat, így évente újra és újra előidézheti ezt az „ásó” mozgást.
Ezzel a megfigyeléssel egy lépéssel közelebb kerülhetünk annak megértéséhez, hogyan formálódik a Mars felszíne a víz nélkül is. A jelenség nemcsak a bolygókutatás szempontjából fontos, hanem a földi geomorfológia számára is inspiráló lehet: segíthet új szemszögből vizsgálni a fagyás, olvadás és gázképződés által alakított formákat.
A marsi gullyk tehát nem feltétlenül egy ősi óceán vagy jégfolyam maradványai. Lehet, hogy egyszerűen a bolygó lehelete, a szublimáló szén-dioxid jég az, ami a vörös homokba ezeket a féregszerű mintákat rajzolja.
