A „prepperkedés” (a világvége vagy krízishelyzetekre felkészülés) mára kinőtte a paranoiás hírnevét, és a COVID-19, illetve a klímaválság hatására tudatos, mindennapi stratégiává vált.
Vannak, akik az átlagosnál sokkal több időt töltenek azzal, hogy elképzeljék, mit tennének a világvége esetén. A túlélő mozgalmak hosszú ideig a technikai részletekre fókuszáltak. Mennyi ételre és vízre van szükség áramszünet esetén, hol vannak az elemek, mi legyen a menekülőcsomagban.
Évekig az ilyen típusú előregondolkodást nevetség tárgyává tették, a preppereket pedig paranoiásnak bélyegezték, akik olyan világvége-forgatókönyvek megszállottjai, amelyek soha nem következnek be. Aztán hat évvel ezelőtt a COVID-19 világjárvány a prepperkedést a fősodorba emelte.
Hirtelen mindenki a boltban számolgatta, mennyi vécépapírra, fertőtlenítőre és paradicsomkonzervre lesz szüksége a lezárások alatt. Ezek a pillanatok rávilágítottak arra, milyen nehéz kiismerni magunkat egy krízisben. A New York-i lezárások bejelentésekor sokan ösztönösen vettek egy zacskó fagyasztott húsgolyót, pedig sosem szerették igazán.
A húsgolyók tizenkét hónapig érintetlenül álltak a fagyasztóban, és végül bűntudatból, nem pedig szükségből ették meg őket. Bár a világ már nincs lezárva, a prepperkedés iránti igény csak nőtt. A FEMA 2024-es, tengerentúli felmérése szerint a válaszadók 83 százaléka tett nemrégiben legalább három katasztrófavédelmi lépést, ami jelentős ugrás az előző évi 57 százalékhoz képest.
A katasztrófától való félelem ma már a harmadik legnagyobb aggodalom az egészségügyi gondok és a számlák befizetése mögött. Nem nehéz megérteni, miért. A napi hírek háborúkról, politikai és gazdasági instabilitásról, valamint a klímaválság okozta zavarokról szólnak. Egy katasztrófa esetén az élelem és a víz elengedhetetlen, de az étel többről szól, mint a puszta túlélésről.
Az élelem érzelmi támaszt nyújt. Még a FEMA 1994-es kézikönyve is elismeri, hogy az ismerős ételek megemelik a morált és biztonságérzetet adnak a stressz idején. Ezért javasolják, hogy olyan ételeket raktározzunk, amelyeket a családunk valóban élvez, táplálóak és nem romlandók. Egy kamra-bunker felépítése vagy a saját élelem megtermelése akkor is hasznos lehet, ha a világvége soha nem következik be.
A növekvő hőmérséklet már most megváltoztatja a mezőgazdaságot, és a globális ellátási láncok sebezhetők. Stephanie Rost, a göteborgi egyetem kutatója szerint a klímaválság miatt az egyéneknek sokkal nagyobb személyes felelősséget kell vállalniuk saját élelembiztonságukért, mint eddig bármikor. Az internetes közösségek, mint az r/preppers Reddit-csoport, segítenek eligazodni ebben.
Külön címkékkel jelölik a „keddi felkészülést” (hétköznapi zavarok) és a „világvége-felkészülést”. Az alapvető ajánlások között szerepelnek a szárított babfélék, a gabonafélék és az olyan fehérjeforrások, mint az olívaolajban eltett tonhal, amely az egészséges zsírok miatt fontos. Ugyanakkor még a legkeményebb túlélők is tudják, hogy a változatosság és a „jutalomfalatok” elengedhetetlenek.
A svéd kormány háborús felkészülési útmutatója például csokoládét és gyümölcspudingot is javasol készletezni. Ha ugyanazt eszed nap mint nap, még éhezés esetén is megundorodsz tőle. Sokan a rituálékban keresik a megnyugvást. Egy Los Angeles-i kertész például kávébabot és instant kávét tart a fagyasztóban.
Bár a kávé nem létszükséglet a kalóriák szempontjából, de segít jól érezni magunkat, és fenntartja a normalitás látszatát. A kutatások azt mutatják, hogy a felkészülés nem garancia semmire, de a szerencse a felkészülteknek kedvez. Válsághelyzetekben az apró kényelmi pillanatok visszaszerzése nem a realitás tagadása, hanem az emberi méltóság megerősítése.
Erre példa egy 11 éves gázai lány, Renad Attallah esete, aki „háborús recepteket” (például száraz tésztából készült kenyeret) osztott meg a közösségi médiában. Mosolyogva főzött a romok között, ami nem menekülés volt a valóságtól, hanem dacos és mélyen emberi tett. A szakértők szerint újra meg kell tanulnunk értékelni az egyszerű ételeket.
A klímaválság korában egy gyümölcs is lehet különleges desszert, ha megtanulunk értékként tekinteni rá. Végül a prepperkedés legmagasabb szintje a közösségi ellenállóképesség. Vannak, akik nem csak maguknak halmoznak fel, hanem közösségi kertekben termelnek, és tudásmegosztó eseményeket szerveznek.
Itt nemcsak a bab és a rizs kiosztása a cél, hanem az, hogy a közösség megtanulja, hogyan gondoskodhatnak egymásról a nehéz időkben. A kertészkedés, a fonalakkal való munka vagy a víztisztítás megtanulása mind olyan hobbik, amelyek szórakoztatóak a jelenben, de közösségi szinten rugalmassá és túlélőképessé tesznek minket, ha a „szar beüt a ventilátorba” (SHTF), ahogy a prepperek mondják.
