Úgy tűnik, még a kopasz ember haját is leüvölti a Bugatti Tourbillon.

Több mint két évtizeden keresztül a négy turbófeltöltővel szerelt, egyedülálló W16-os motor jellegzetes robajlása adta a Bugatti szupersportkocsijainak védjegyévé vált akusztikai élményt. Az ikonikus erőforrást most egy teljesen új fejlesztésű, természetes szívású V16-os benzinmotor váltja fel a méregdrága Tourbillon modellben, amely akár a percenkénti 9000-es fordulatszámig is képes elforogni.
A francia luxusmárka mérnökeinek azonban komoly kihívással kellett szembenézniük. A modern környezetvédelmi és zajkorlátozási előírások betartása mellett úgy kellett megtervezniük az új hajtáslánc hangját, hogy az megtartsa az elődök nyers és félelmetes karakterét, elkerülve a túl steril vagy mesterséges megszólalást.
Romain Volatier, a Bugatti akusztikai és rezgéstani fejlesztéseiért felelős vezetője elmondta, hogy a márka történelmileg sosem a szupertiszta, steril motorhangról volt híres. A hangzásvilág mindig is tartalmazott egyfajta nyers, koszos és agresszív tónust, ezt az egyedi karaktert pedig tudatosan szerették volna átmenteni az új csúcsmodellbe is.

A mérnökök több ezer szimulációt futtattak le a szívó- és kipufogórendszereken, miközben szigorúan ragaszkodtak ahhoz az elvhez, hogy semmilyen mesterséges hangzást vagy hangszórós trükközést nem alkalmaznak az utastérben. A motor valódi mechanikus hangját kellett úgy finomhangolniuk, hogy az a gázpedál lenyomásakor közvetlen visszajelzést adjon a sofőrnek, miközben utazósebességnél vagy elektromos módban csendes és kényelmes marad.
A fejlesztést tovább nehezítette, hogy az autónak át kellett mennie a szigorú típusjóváhagyási teszteken, amelyek maximálisan 72 decibeles zajkibocsátást engedélyeznek. Ezt a határértéket nem tölthette ki teljesen a kipufogó, hiszen a széles gumiabroncsok gördülési zaja és a karosszéria aerodinamikai súrlódása is hozzáadódik a végső értékhez.
A hároméves fejlesztési folyamat végére a csapat sikeresen teljesítette a feladatot. A Tourbillon egy olyan 9000-es fordulatszámra képes V16-os szívómotorral büszkélkedhet, amely teljesen természetes, nyers hangzással teljesíti a törvényi előírásokat, miközben páratlan vezetési élményt nyújt.



