A jelenleg elfogadott kozmológiai modelleknél lényegesen hamarabb, szinte szemvillanásnyi idő alatt hullhat darabjaira a Naprendszer külső vidéke csillagunk halála után.
Bár a Naprendszer végső pusztulása a jelenleg élő emberiséget közvetlenül nem fenyegeti, a csillagászok és elméleti fizikusok évtizedek óta próbálják modellezni, mi történik a bolygókkal, amikor a Nap nagyjából 7-8 milliárd év múlva kifogy az üzemanyagból. A korábbi feltételezések szerint a Naprendszer külső óriásai – az Uránusz, a Neptunusz és a Szaturnusz – még a Nap fehér törpévé zsugorodása után is elképesztő ideig, akár 1 kvintillió (azaz egymilliárd-milliárd) évig viszonylag háborítatlanul keringhettek volna a kozmikus sötétségben.
A California Institute of Technology (Caltech) kutatója, Konstantin Batygin által vezetett legújabb, a The Astrophysical Journal Letters című folyóiratban megjelent tanulmány azonban teljesen felülírja ezt a megnyugtató képet. A korábbi, extrém hosszú idővonalak azon a naiv feltételezésen alapultak, hogy a Nap a haláltusája során teljesen egyenletesen és fokozatosan veszít majd a tömegéből.
A valóságban azonban egy csillag pusztulása rendkívül kaotikus, heves és szakaszos tömegkilökődésekkel járó folyamat. Batygin és csapata 672 különböző szimulációt futtatott le, amelyek figyelembe vették a gravitációs instabilitást és a kaotikus diffúziót. Az eredmények megdöbbentőek lettek.
A szimulált bolygórendszerek mintegy 96 százaléka a Nap fehér törpévé válását követő 3 milliárd éven belül teljesen összeomlott, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint pedig a külső bolygók pályája már 1 milliárd éven belül végzetesen felborul. A Nap szabálytalan tömegvesztése miatti gravitációs ingadozások felborítják a bolygók közötti finom kényszerpályákat és rezonanciákat.
Ahelyett, hogy a bolygók csendben és kiszámíthatóan keringenének a halott csillag körül, a pályaívük gyorsan keresztezni kezdi egymást, ami egymás kilökődéséhez vagy elképesztő erejű ütközésekhez vezet. Ahogy Batygin fogalmazott, a Nap halála nem egy olyan esemény, amelyet a bolygók csendben túlélnek a háttérben, hanem maga a közvetlen kiváltó oka lesz a teljes orbitális megsemmisülésüknek.
