45 évébe telt befejeznie Stephen Kingnek ezt a történetet

Megvolt az oka annak, hogy ennyi időbe telt a novella megírása a horrorkirálynak. 

Stephen King nem gondolkodik a nyugdíjon, egymás után jelennek meg az új könyvei, a napokban debütált például a You Like it Darker (magyarul nagyjából: Sötétebben szereted) című kötete, amely 12 történetet tartalmaz a 76 éves szerző tollából. A történetgyűjtemény egyik érdekessége, hogy az egyik benne található novella megírása kissé elhúzódott, évtizedekbe tellett. Erről az NPR-nek adott interjújában beszélt a szerző.

A The Answer Man (magyarul kb. A válaszok embere) című történetről van szó, amit King 30 éves korában kezdett el írni, majd 75 évesen fejezett be.

Nos, elvesztettem. Velem általában az van, hogy történeteket írok, de nem mindegyiket sikerül befejezni. Azok pedig, amelyek nem készülnek el, a fiókba kerülnek, aztán elfelejtem őket” – mondta King, hozzátéve, hogy a szervezettség nem az erőssége.

stephen king 45 év

A rajongók szerencséjére King regényeit nagyjából öt évvel ezelőtt azonban elkezdték archiválni, ennek érdekében pedig összegyűjtötték az összes be nem fejezett írását is az írónak, így került elő a The Answer Man, amelybe még a hetvenes években fogott bele a szerző egy szállodában.

A történet egyébként egy olyan férfiról szól, aki válaszút elé érkezik ez életében: azt kell eldönteni, hogy beszáll-e a család ügyvédi irodájába vagy saját utat épít ki maga előtt. Ekkor találkozik egy emberrel, aki a Válaszok Emberének nevezi magát, és bárki kérdésére válaszol 25 dollár fejében. King három felvonásban írta meg a történetet: az elsőben fiatal a kérdező, a másodikban középkorú, a harmadik pedig öreg.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Éva

Éva

Szerintem Harry Potter simán lenyomná Zsákos Frodót. Samuval és Trufáékkal együtt is akár.

Ezeket olvastad már?