Október elején érkezik a kisképernyőkre a Monsterland (Szörnyvidék) című horrorsorozat, ami nemcsak hátborzongató előzetest kapott, de az alapjául szolgáló novelláskötetet magyar kiadásával kapcsolatban is vannak jó híreink.
Nathan Ballingrud napjaink egyik legfelkapottabb horror szerzője; írásait több irodalmi díjra jelölték, miközben Hollywood rendkívüli érdeklődést mutat a megfilmesítésük iránt. A Netflixre tavaly került fel a Sebek (Wounds) című novellájából készült film, október 2-től pedig a Hulu kínálatában lesz elérhető a Szörnyvidék (Monsterland) című nyolcrészes antológia-sorozat, amiből négy epizód az azonos című novelláskötetben található történetek egyenes adaptációja, négy részt pedig Ballingrud látásmódja, világa és írásainak hangulata ihletett.
További jó hír, hogy a Szörnyvidék című novelláskötet szeptember 17-én megjelenik magyarul is, méghozzá az Agave Kiadó gondozásában. Ballingrud első novelláskötete az emberi psziché sötét zugaiba invitálja az olvasót, történetei pedig szörnyekről szólnak: igaziakról és a képzelet szülötteiről, a bennünk létezőkről és a külvilágban jelen lévőkről. Néha szülők, máskor szeretők arcát viselik, vagy éppen a miénket. Olykor a szeretet hajtja őket a legvégsőkig, hogy megváltást nyerjenek, vagy valami örökre eltörjön bennük. Mindannyian a legmagányosabb pillanatukból próbálnak menekülni, hol saját maguk, hol valami más borzasztó dolog elől.
[tds_note]Már előrendelhető a Neil Gaiman-féle Smaragdzöld tanulmány.[/tds_note]
A Szörnyvidék a 2013-as megjelenését követően hatalmas kritikai sikert aratott, sokak szerint a modern horror új kiválósággal gyarapodott. A kötet megkapta a Shirley Jackson-díjat, és jelölték a Bram Stoker-, World Fantasy- és British Fantasy-díjakra is.

[sc name=”facebook” ]