A Dirty Dancing Baby-je, Jennifer Grey visszatér a film folytatásában.
A Dirty Dancing – Piszkos tánc című romantikus zenés produkciót 1987-ben mutatták be, és olyan elképesztő sikert aratott, hogy még harmincöt év elteltével is úgy ítélte meg a filmet gyártó Lionsgate, hogy megéri elkészíteni a folytatást. Nemrégiben pedig az is kiderült, hogy ismét Jennifer Grey bújik a táncoslábú naiva, Baby szerepébe.
„Jennifer Gray a következő fejezetben visszatér Kellerman’s -hez” – adta hírül a stúdió. Kellerman az a nyaralóhely volt, ahol a Jennifer Grey által megformált karakter, Baby megismerkedett Johnny-val.
Az eredeti film története szerint a 17 éves New York-i Frances Houseman, becenevén Baby a Kellerman’s hotelben tölti a nyarat jómódú családjával, ahol beleszeret Johnny Castle táncoktatóba. A film a jegyeladási és kritikai szempontból is remekelt, a The Time of My Life című betétdala Oscar-, Golden Globe- és Grammy-díjat nyert.

2004-ben készült egyébként egy Dirty Dancing 2, de veszteséges volt, nem hozta a várt sikereket. Az új film az eredeti, 1987-es film folytatása lesz, ám ezen túl szinte semmit sem tudni róla, többek között az is titok egyelőre, hogy Jennifer Grey mellett kik kapnak szerepet a folytatásban. Mivel Patrick Swayze 2009-ben hasnyálmirigyrákban elhunyt, így őt sajnos biztos nem láthatjuk viszont Johnny-ként.