Októberben érkezik a mozikba Michael Myers utolsó(?) mészárlása, a Halloween Ends, amelyhez most az első rövidebb előzetes is befutott.
Az új Halloween-trilógia befejezésének szánt Halloween Endsben Laurie Strode és Jamie Lee Curtis visszatér, hogy szembenézzenek a horrortörténelem egyik legikonikusabb gonoszával, Michael Myers-szel. Az Universal Pictures és a Blumhouse Productions közelgő horrorfolytatásának márciusban értek véget a forgatási munkálatai, és a minap megkaptuk az első hangulatos, egyelőre kevésbé véres kedvcsinálót is a sokak által várt újabb kaszaboláshoz.
Az új Halloween-film rendezője ezúttal is David Gordon Green, aki forgatókönyvíróként is jelen van a projektben, Danny McBridepedig producerként és társíróként veszi ki a részét a munkálatokból. A Halloween Ends október 13-án debütál a magyar mozikban.
A 2018-as Halloweenaz első, 1978-as alkotás közvetett folytatása, amelyet a tavaly bemutatott Gyilkos Halloweenkövetett. A Halloween Ends az új trilógia befejező darabja lesz, ezt erősíti az is, hogy John Carpenter, az eredeti, 1978-as Halloween: A rémület éjszakájátjegyző rendező korábban azt mondta, hogy egy ideig parkolópályára kerül a karakter. Ha hihetőnek a készítőknek, a legújabb Halloween film lesz a legvéresebb darab az új részek közül, és ha minden igaz, merőben más is lesz, mint a korábbi filmek voltak.