Kedvcsinálót kapott Nolan atombombás filmje

Kedvcsináló előzetes érkezett Christopher Nolan sztárokkal teletömködött Oppenheimer című filmjéhez.

A Sötét Lovag és a Tenet rendezője filmet készít J. Robert Oppenheimerről, aki egyike azon tudósoknak, akiket az „atombomba atyja”-ként emlegetnek. A II. világháború kezdetekor Albert Einstein és Szilárd Leóhívta fel az Egyesült Államok kormányának figyelmét az atombombára, arra hivatkozva, hogy a náci tudósok is dolgoznak egy ehhez hasonló fegyveren. Oppenheimer ekkor kezdett el foglalkozni az U-238 és a radioaktív 235-ös urán szétválasztásával, nem sokkal később pedig, 1945. július 16-án a vezetésével felrobbantották a világ első atombombáját.

A címszereplőt a karizmatikus Cillian Murphy alakítja, akit a legtöbben a Peaky BliendersThomas Shelbyjeként ismerhetnek. Az ő feleségét Emily Blunt formálja meg, de ezen kívül is felvonul még fél Hollywood: Kenneth BranaghMichael AngaranoRobert Downey Jr.Matt Damon, Florence PughRami MalekBenny SafdieJosh HartnettDane DeHaanJack Quaid és Matthew Modine. Nemrég kaptunk egy hangulatos plakátot az atomrobbanás kellős közepén álló Oppenheimerről, most pedig befutott az első kedvcsináló is, amelyben egy jópofa húzásként visszafele számolnak a premierig.

Nolan új filmjét már nem a Warner Bros., hanem az Universal jelenteti meg, és már azt is tudjuk mikor: az Oppenheimer 2023. július 21-én kerül a mozikba, a streamingszolgáltatók – úgy tűnik – kimaradnak a buliból. A rendezőnek egyébként nem ismertelen terep a történelmi dráma: ő rendezte a 2017-es, három Oscar-díjat nyer Dunkirköt is, amelyben szintén szerepelt az atombomba atyját alakító Cillian Murphy.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Éva

Éva

Szerintem Harry Potter simán lenyomná Zsákos Frodót. Samuval és Trufáékkal együtt is akár.

Ezeket olvastad már?