A kaszinótojás itthon legalább annyira hozzátartozik a szilveszteri menühöz, mint a pezsgő. Viszonylag gyorsan lehet belőle nagy adagot készíteni, több napig is finom, ráadásul húsokkal is jól működik. Mutatjuk, hogyan készítheted el.
Az Újévhez számos hagyomány kötődik, többek között az is a babonák közé tartozik, hogy mit szabad és mit nem szabad enni az év utolsó és első napján. És ha már parti, ki ne felejtsük mindenki kedvencét, a kaszinótojást, amit a legtöbb szilveszteri ételhez hasonlóan könnyű összeállítani, és általában mindenki szereti. Visszarepít minket a ’80-’90-es évekbe, mégis képtelenség megunni, még akkor is, ha jó pár évtizede ugyanúgy készítik.
10 db tojás
3 ek majonéz
1 ek mustár
4 dkg vaj
1.5 dl tejföl
só, bors, szerecsendió
Az első lépés, hogy a tojásokat keményre megfőzzük. Hagyjuk kihűlni, majd megpucoljuk, félbevágjuk, és óvatosan kikanalazzuk a sárgájukat.
A tojássárgáját összekeverjük a majonézzel, a mustárral, a vajjal és a tejföllel, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és egy kevés szerecsendióval is megszórjuk.
Az így kapott masszát visszatöltjük a fehérjékbe, ez történhet kiskanál vagy habzsák segítségével is (ez utóbbi használatával igazán elegáns hatást érhetünk el). Tálalhatjuk sima fejes-, de franciasaláta-ágyon is, attól függően, ki hogyan szereti.
[sc name=”facebook” ][/sc]