Miniatűr emberi beleket növesztettek egerekben

A tudósok egerekbe épített ún. organoid struktúrák segítségével az emberi bél működését próbálják modellezni. 

Az emésztőrendszer feladata viszonylag egyértelmű: a táplálékot felveszi és feldolgozza, a nem hasznosított, felesleges anyagokat pedig kiüríti. Ám van emellett egy másik nagyon fontos munkája is, amiről viszonylag kevesen tudnak: immunrendszerünk nagy része a belek körül található, vagyis az emésztőrendszer egészsége nagy részben határozza meg azt, milyen ellenálló a szervezetünk a fertőzésekkel, betegségekkel szemben.

A Nature Biotechnology biotechnológiai folyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók arról számoltak be, hogy emberi bélszövetet ültettek be az egerekbe, abból a célból kifolyólag, hogy három dimenzióban „utánozzák” az emberi beleket – számolt be a Wired. Ezzel a módszerrel a tudósok lényegébe sikerült létrehozniuk egy olyan biológiai modellt, amely az emberi immunrendszerre jellemző tulajdonságokkal bír.

Fotó: iStock

A csapat a beültetett bélszövetet genetikailag úgy módosította, hogy az elnyomja a befogadó állat immunrendszerét annak érdekében, hogy a szervezet ne lökhesse ki az idegen szövetet. Néhány hét elteltével ezek a szövetek – ún. organoidok – emberi immunsejtek termelésére ösztönözték a szervezetet, ehhez köldökzsinórvért kaptak az egerek, mivel a benne található őssejtek átalakulhatnak a kívánt sejtekké.

A szakértők úgy vélik, hogy ha sikerül három dimenzióban is leutánozni a szervek jelentősebb működéseit, azzal jobban megérthetjük az esetleges rendellenességeket, valamint a gyógyításukhoz szükséges kezelések pontosabb tesztelését is segíthetjük.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Éva

Éva

Szerintem Harry Potter simán lenyomná Zsákos Frodót. Samuval és Trufáékkal együtt is akár.

Ezeket olvastad már?