Gödöllői Királyi Kastély parkját drónok járták be

Levegőből, valamint a földről készült fotók és mérések segítségével a jövőben pontosabban lehet majd megtervezni a Gödöllői Királyi Kastély parkjában időszerűvé váló munkálatokat. Emellett olyan fejlesztések megvalósítására is lehetőséget nyújt, amelyek a műemléki és természetvédelmi oltalom alatt álló történeti kertben a programkínálat szélesítéséhez járulnak hozzá.

Magyarország egyik legnagyobb barokk kastélyát a 18. században építették I. Grassalkovich Antal gróf számára, majd a 19. század második felében az osztrák császár és Erzsébet magyar királynő (Sisi) rezidenciájául szolgált. A második világháború után a kastélyt súlyosan elhanyagolták, majd 1996-ban kezdődött meg a szakaszos restaurálása, és azóta nyitva áll a látogatók előtt.

Precíz mérések földön és levegőben

Magyarországon mindeddig főként önkormányzati területek számára készültek hasonló zöldkataszter felmérések, a Gödöllői Királyi Kastély az első történelmi jelentőségű intézmény, amely erre megbízást adott. A park területét egy nagyfelbontású RGB kamerával felszerelt drón pásztázta a magasból, miközben több ezer fényképet készített, amelyeket később egy fotogrammetria szoftver olvasztott egybe, egyetlen hatalmas képpé.

9-teFNvgGödöllői Királyi Kastély Drón

A fényképen felülnézetből láthatók a növényzet mellett az utak, illetve a területen található objektumok is, úgymint padok, szobrok, táblák. Ezek közül egyetlen kattintással ki tudjuk választani, érdeklődésünk tárgyát, pontos adatokat megtudva elhelyezkedéséről, méretéről, állapotáról és még sok minden másról.

Sétáló színház és koncert a megújuló kastélyparkban

A kastélypark belső 5 hektárja már megújult, de a tervek között szerepel a teljes terület revitalizációja. A megszépülő környezetben lehetőség nyílna számos új program megvalósítására is.

Gödöllői Királyi Kastély

„Szeretnénk, hogy ne csak az épületben, hanem a kastély parkjában is legyen sétáló színház, illetve sétáló koncert, amelyek során több helyszínen adnak műsort a zenészek és a színészek, akikkel a látogatók a területen sétálgatva találkozhatnak és megtekinthetik előadásukat. Az épületben nagyon kedvelik ezt a könnyed hangulatot varázsló programot a vendégeink, biztosan örömmel fogadnák a szabadtéri verzióját is” – vetítette előre Ujváry Tamás a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója.

Gödöllői Királyi Kastély

A zöldkataszter felmérést végző ABZ Drone e tevékenysége mellett pilóta nélküli eszközökhöz köthető oktatással is foglalkozik, valamint azon eszközök értékesítésével és szervizelésével – drón és földi mérőeszközök – amelyekkel egy zöldkataszter rendszer létrehozható.

„Mivel légi járművekről beszélünk, lényeges ezeket integrálni az egyéb, légtérben lévő szereplő közé. Kiemelten fontos a jogszabályok betartása, amiben szintén támogatjuk partnereinket” – tette hozzá Keczer Máté, az munkálatokat végző ABZ Drone ügyvezető helyettese.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ford

Ford

Politikailag nem feltétlenül korrekt kocka. Kedvenc szuperhős karaktere: Peter Griffin.

Ezeket olvastad már?